3p

Míg májusig másfél, addig július végére már kétmilliárd forinttal nőtt a napi átlagfogyasztás Magyarországon a kötelező vasárnapi pihenőnap márciusi bevezetése óta - írja pénteki számában a Napi Gazdaság. A lap a birtokába került legfrissebb online pénztárgép-adatokra hivatkozva arról is beszámol, hogy emelkedőben van a hétvégi költekezés is, a boltok zárva tartásának időszakában a kereskedelemben, turizmusban érdekelt hazai kisvállalkozásoknak fokozatosan nő a bevétele.

A cikk úgy fogalmaz, hogy az online kasszák legfrissebb adatai igazolják a hónapról hónapra növekvő kiskereskedelmi forgalomról szóló statisztikákat, illetve azt, hogy a háztartások fogyasztása dinamikusan nő Magyarországon, dacára a kormányzat által fél éve bevezetett piacszabályozó intézkedéseknek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium friss összesítése szerint, az online pénztárgépek adatai alapján, a kötelező vasárnapi pihenőnap március 15-ei bevezetése óta az azt megelőző kilenc teljes hét átlaga szerinti 20,9 milliárd forintos napi költés 22,9 milliárd forintra emelkedett a július 19-ig vizsgált időszakban, vagyis a jogszabályváltozás utáni 18 teljes hét alatt.

Hangsúlyozzák: ez azt jelenti, hogy megszakítás nélkül erősödik a belső fogyasztás a két éve tartó kiskereskedelmi forgalom bővülésével párhuzamosan. Az adatok azt is alátámasztják, hogy nem okozott veszteséget az áruházaknak, hogy hatnaposra szűkült a nagyobb bevásárlásokra fordítható idő - teszik hozzá.

Az adóhatósághoz online beérkező forgalmi adatok szerint a korábban a hipermarketekben, bevásárlóközpontokban, illetve a kisebb boltokban, szaküzletekben, gyógyszertárakban, benzinkutakon, trafikokban, vendéglátóhelyeken, szállásokon hetente kiadott összeg 146,4 milliárdról 160,1 milliárd forintra ugrott a március 16. és július 19. közötti időszakban, amikor már érvényben volt a vasárnapi zárva tartás - összegeznek.

Szatmáry Kristóf kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztos a lapnak úgy értékelt, hogy a kiskereskedelmi eladások bővülési ütemének megfelelően, várakozásaik szerint nőtt a vasárnap is nyitva tartó vállalkozások forgalma a kötelező pihenőnap bevezetése óta, úgy, hogy az átlagos költés növekedése a hét hat napján az áruházláncoknál is érezteti forgalomnövelő hatását.

A biztos rámutatott: korábban a hét utolsó napján 12,7 milliárd forintos átlagos költést mértek az online kasszák, ez az összeg a zárva tartásról szóló törvény bevezetése után 5,1 milliárd forintra zuhant. Május végén már 6,5-7 milliárd forintot költöttek a családok vasárnaponként a korlátozás alá nem eső, kisebb kereskedelmi vállalkozásoknál, illetve a hétvégi kikapcsolódást segítő szolgáltatóknál. A legújabb adatok szerint viszont július végére ez az érték is tovább nőtt, 7,2 milliárd forintra. (mfor.hu szerk: ebben persze szezonális hatások is benne vannak, a nyári üdülési szezonban többen költünk üzemanyagra, szállásra, étkezésre.)

Szatmáry Kristóf szerint az látszik, hogy a vasárnapi bezárásnak nem volt káros hatása sem a belső fogyasztásra, sem a kiskereskedelem egészére, sokkal inkább komoly gazdasági, piacátrendeződési folyamatokat figyelhető meg.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!