3p

Sikerrel zárta különleges, munkaalapú képzési tanévét a kispesti Kontiki Szakképző, számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján az iskolafenntartó nevében Kajos László elnök. A szakképzési módszer sajátossága, hogy a Hansa Parlament, a Baltic Sea Academy és az IPOSZ együttműködéseként sikerült a magyar viszonyokra adaptálni az eredetileg német középvállalatok és szakképzési központok munkamegosztásán alapuló elméleti és gyakorlati szakoktatást.

„Kilencven-négy vendéglátó-, asztalos-, építő- és ruhaipari tanulónk zárta sikerrel szakmai gyakorlatát a héten” büszélkedett Kajos László, a Kontiki Szakképző Zrt. elnök-vezérigazgatója. A 2016-ban beindított képzési rend különlegessége, hogy a tanulók „terepen”, vagyis kis- és középvállaltoknál kezdik az ismerkedést leendő szakmájukkal, és csak ezután – illetve ezzel részben párhuzamosan – tesznek szert a szakmához szorosan kapcsolódó elméleti tudásra. „Elköteleződni egy szakma iránt csakis szakmai közegben lehet”, érvelt az új a rendszer mellet Kajos László. Az elméleti tudást megbecsülni csak azok tudják, akik már belátták annak gyakorlati hasznát, tette hozzá. A magyar duális szakképzés egyébként pontosan követi a német mintát az elméleti és gyakorlati stúdiumok aránya 30:70, a gyakorlat javára.

Kajos László a hivatalos statisztikát idézi, miszerint a 15-24 éves magyar fiatalok körében a munkanélküliségi ráta tartósan 30% körül alakul. Szerinte a kedvezőtlen magyar helyzet két folyamat eredményeként állt elő. Egyrészt a szakképzési oktatás elvesztette a szülők és tanulók szemében a vonzerejét, másrészt a kis- és középvállalkozások elégedettlenek az érettségivel rendelkező diákok szaktudásával.

„A német tapasztalatok azt mutatják,” hangsúlyozta Kajos, „hogy a duális szakképzési rendszer lényegesen alacsonyabb fiatalkori munkanélküliséghez vezet.” Mindez szorosan összefügg a német szakképzési oktatás gyakorlatorientságával, a KKV-k és szakképző helyek integrált képzési rendjével.

„A német rendszerben a szakmai kiképzők a KKV-k belső trénerei közül kerülnek ki, ami a tapasztalatok szerint lényegesen gyorsítja az innovatív technológiák terjedsét”, említett egy gyakorlati példát a Kontiki elnöke.

A német rendszert az elmúlt években sikerült nemzetközi dimenzióba helyezni. Jelenleg 13 országban – köztük hazánkban, Lenygyelországban és Litvániában – 67 intézményben zajlik a német szakképzési módszer adaptálása. A koncepciók Összehangolt fejlesztése, a tapasztalatok megosztása érdekében hozták létre a Baltic Sea Academy-t, ami nemzetközi ernyőszervezetként koordinálja a munkát, magyar partnerük az IPOSZ.

Zsámboki András

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!