Ez az ember irányítja az amerikai elnököt


Gary Cohn egyre nagyobb befolyásra tesz szert a Fehér Házban.

Donald Trump odafigyel a bizalmas emberei józan hangjaira – ezzel a címmel közölt összeállítást az amerikai elnök első számú gazdasági tanácsadójáról a Washington Post. Gary Cohn a Goldman Sachs elnöki székéből felállva került be a Trump-adminisztrációba még tavaly év végén, s lett az elnöki tanácsadó testület első embere.

Fontos láncszem lett Gary Cohn

Fontos láncszem lett Gary Cohn 

A befolyásos amerikai lap szerint az üzletember sikeresen verte át gazdasági elképzeléseit a Fehér Ház bürokratáin. Ennek a legbiztosabb jele, hogy maga az elnök, Trump is visszakozni látszik korábbi agresszív gazdaságpolitikai terveiből. Már nem akarja a földbe döngölni Kínát, annak árfolyampolitikája miatt, s az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve vezetőihez is volt pár kedves szava.

Peking a jüan kurzusán keresztül javítja a kínai termékek versenyképességét, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy az amerikai importon belül meghatározó legyen Kína részesedése. A FED pedig épp egy kamatemelési periódusban jár, Trump szerint viszont ezzel megfojtják az amerikai gazdaságot.

Cohn és tanácsadó társai – köztük egy másik egykori Goldman Sachs alkalmazott, Dina Powell – mind komolyabb befolyásra tesznek szert az elnöki irodában, megtörve a konzervatív ideológia vezéralakja, Stephen K. Bannon egyeduralmát.

A gazdasági tanácsadó legfontosabb érdemei közt emlegetik, hogy több tucat jól képzett, kormányzati tapasztalattal rendelkező szakértőt hívott segítségül az elnöki program kidolgozásához. A stábja részletesen kidolgozott terveket tett le az asztalra az adórendszer átalakításáról, az infrastruktúra fejlesztéséről. Egyszerűbb, átláthatóbb pénzügyi szabályozásra is tettek javaslatot, valamint a nemzetközi kereskedelem újraszervezéséhez is szolgáltak ötletekkel.

Cohn még új fiúnak számít Washingtonban, de kapnia kell egy esélyt – mondta róla Gene Sperling, aki az Obama-korszakban töltötte be ugyanazt a pozíciót, amit most Conh.

„Míg mások ideológiai, hatalmi harcokkal vannak elfoglalva a Fehér Házban, Cohn a jó kormányzás első számú szabálya szerint járt el, és profikkal vette körül magát, ami jó húzásnak bizonyult” – mondta a lapnak Sperling.

Az elnököt támogató kemény konzervatív szárny természetesen nem nézi jó szemmel Cohn ténykedését az elnök körül, a sajtójukban rendíthetetlen liberális demokrataként, vagy egyszerűen csak „a Goldman Sachs befektetési bankára” titulussal idézik, De Trump bízik benne, pont azt látja erényének, ami miatt a jobbos sajtó kárhoztatja: a jó üzleti érzékét.

Cohn középosztálybeli családban nőtt fel. Diszlexiája miatt nehezen haladt tanulmányaival, de végül lediplomázott. Állítólag úgy került be a Wall Street-re, hogy egy alkalommal egy autóban utazott egy jó nevű befektetési szakemberrel, akivel nagyon jól el tudott beszélgetni a pénzpiaci helyzetről, holott lövése sem volt akkor még az egészről. De nagyon meggyőző tudott lenni. Erre a tulajdonságára pedig a Fehér Házban is nagy szüksége lesz.

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
hirdetés
elrejt
 
.