Orbán Viktor még egyszer belenevetett a választók arcába

Nyilván mindenki máshogy élte meg a vasárnap estét, a pillanatokat, amikor kiderült, hogy az Orbán-rendszer 16 év után véget ér, és kétharmados többséggel fog kormányozni a Tisza Párt. Nekem, bevallom, a várt katarzis és eufória kicsit elmaradt. A legszebb öröm – sajnos – ezúttal valóban a káröröm maradt a számomra, nézni és hallgatni, ahogy a közpénzből hazudozó propagandisták (attól függetlenül, hogy a munkakönyvükbe esetleg újságíró, elemző vagy közvélemény-kutató volt írva), az ellenfelet lenéző, gyalázó politikusok szembesülnek a valósággal.

Így aztán persze különös figyelemmel vártam Orbán Viktor első igazi megszólalását csütörtök este. Azóta persze sokan, sokféleképpen elemezték, amiket mondott, és én nem is vállalkoznék erre, de egy-két dologra azért felkaptam a fejem.

Egyértelmű volt az eredmény – de tiszta is?

Először is azért tisztázzunk valamit. A választások estéje óta sokszor a képünkbe vágták fideszes politikusok és egyebek, hogy na tessék, kellett itt demokráciáról károgni? Orbán Viktor igazi államférfiként gratulált, átadja a hatalmat, a választási rendszerben pedig nemcsak le lehetett győzni az állampártot, de döntő vereséget is lehetett rá mérni.

Nos, igen. De ettől a rendszer még nem lesz jobb. A választáson valóban győzhetett a legnagyobb ellenzéki párt, de ez a rendszer a Fidesz érdekeinek megfelelő átszabásai, a közpénzből folytatott propaganda, a megfélemlítés, a hatalom zsarolási és megvesztegetési kísérletei ellenére történt, nem ezek hiányában. Ezért aztán kár azt felhánytorgatni, hogy valójában a Tisza is csak a választási rendszer sajátosságai, és nem kizárólag a szavazatok száma alapján kapott kétharmadot. Egy ilyen lejtős pályán 52 százalékot szerezni bőven megér egy kétharmadot.

Tegyük is itt gyorsan hozzá: hivatkozni 2,4 millió szavazóra jól hangzik, de mennyi maradna ebből a megtévesztettek, a megvettek, a megzsaroltak nélkül? Hány olyan állampolgár lehet, aki minden fontos információ tudatában, azokat átgondolva húzta be az X-et az Orbán Viktor vezette pártlistára? Kérem, tegyék meg tippjeiket!

Gratulálni az ellenfélnek, átadni a hatalmat és sok sikert kívánni – hát ez az abszolút minimum (és bármit is mondott Gulyás Gergely, ez eddig is norma volt, bármilyen színezetű kormányok váltották is egymást).

Volt más forgatókönyv?

De ne felejtsük azért el, hogy az utolsó pillanatig ott lebegett a levegőben a másik lehetőség. Orbán Viktor péntek reggelre – végül elmaradt – nagy bejelentést ígért Magyar Péterről, szó volt egy jelentés nyilvánosságra hozásáról a Tisza Párt ukrán finanszírozásáról (márpedig egy ilyen alapján akár ki is lehetett volna zárni a Tiszát a választásból, hiszen a hatályos törvényekbe ütközik), a szerb olajvezeték elleni furcsa támadáskísérletet megpróbálták ukrán, és ennél fogva tehát a Tiszához köthető akcióként eladni, még a választás napján is terjesztették a propagandisták  és politikusok az ukrán titkosszolgálati beavatkozásról, a Tisza választási csalásairól szóló narratívát. (Nem furcsa például, hogy néhány nappal a választások után minden különösebb indoklás nélkül visszavezényelték az energetikai létesítményeket védő katonákat a laktanyákba? Volt veszély, nincs veszély?)

Bizonyítékom nincs rá, de biztos vagyok benne, hogy igenis létezett az a terv, hogy a választást elhalasztják, esetleg az eredményt megsemmisítik, nem fogadják el. Hogy aztán ez azon bukott-e el, hogy a „századosok lázadása” megmutatta, az erőszakszervezetek ebben az esetben nem állnának ki a kormány mellett, vagy a Tisza túlságosan elsöprő győzelmet aratott, vagy netán valahonnan külföldről (nem gyalog és nem nyugati irányból) érkezett egy üzenet, hogy konyec filma, esetleg maga Orbán Viktor rántotta el a kormányt, azt nem tudom.

Azt viszont azért mondjuk ki, hogy ezzel – mint már annyiszor – a saját hazugságait leplezte le a rendszer. Ha ugyanis Magyar Péter ukrán-brüsszeli drogos ügynök, akit ukrán-brüsszeli titkosszolgálati akciók segítettek hatalomba, célja pedig az ország végromlásba döntésbe és háborúba vitele, akkor igenis, állampolgári és demokratikus kötelessége lett volna az erre bizonyítékokkal rendelkező államapparátusnak megakadályozni, hogy hatalomra kerülhessen. Ha viszont ez velejéig hazug kampányfogás volt, akkor akik ilyesmikről beszéltek, azokat – köztük magát Orbán Viktort is – felelősségre kellene ezért vonni, ugyebár. Harmadik megoldás nincs, mindez nem volt ám része a „demokratikus versengésnek”, nem holmi kampány hevében elkövetett kis túlzás volt, hanem az ellenfél súlyos bűncselekményekkel történő megvádolása.

Szóval szépen hangzik az, hogy a fideszes politikusok most azt állítják, drukkolnak a Tisza-kormánynak, hogy „éljen a kormányzás felelősségével”, kormányozzon jobban, mint ahogy ők tudtak, de hát eddig ugyanők azt állították, hogy nem (csak) a Tisza programjával vagy képességeivel van gond, hanem hogy a párt elnöke és vezetői idegen érdekeket képviselő hazaárulók.

Ejnye-bejnye, Matolcsy Ádám!

Azt inkább a szórakoztatóipari kategóriába tartozó epizódnak tartanám, hogy amikor korrupcióról és luxizásról volt szó, akkor véletlenül csak a Matolcsy família tagjai kerültek elő, és más, Orbán Viktorhoz közelebb álló nevek nem. De ha már Matolcsyék: arra sem volt válasza a leköszönő miniszterelnöknek, hogy amennyiben a hatóságok mindig korrektül eljártak ezekben az ügyekben, akkor miért nem történt semmilyen előrelépés még az MNB-botrányban sem, miközben egyébként ugyanezek a hatóságok például egy hasonló ügyben, az Integritás Hatóságot vezető Bíró Ferenc Pál ügyében tudtak házkutatásokat tartani, kisbusznyi maszkos rendőrrel kivonulni, kihallgatni, vádat emelni és miegymás.

Vereséghez szabni a kabátot – és a frakciót

Na de térjünk vissza a demokráciára, és Orbán Viktor arról vallott nézeteire. Szóval e tekintetben azért meg kell említeni, hogy a leköszönő miniszterelnök saját bevallása szerint az új parlament Fidesz-KDNP-frakciójának „újratervezésére”, „átszabására” készül.

„Akik most bejutottak a parlamentbe, azok nem azok, akikre szükségünk lesz. Őket arra a feladatra választottuk, hogy nyerünk, de most más helyzet van, más képviselőkre van szükség, újra kell tervezni a frakciót”

– fogalmazott Orbán Viktor.

Csak hát ez valójában nem úgy működik, hogy a választási eredmény tükrében újratervezgetjük a frakciót. Ezek az emberek egy előre leadott, nyilvános (teszem hozzá, nagy csinnadrattával ismertetett) listáról jutottak be a parlamentbe. Erre a listára szavaztak az emberek, az első öt név még a szavazólapon is rajta volt. (A Fidesz-KDNP esetén egyébként Orbán Viktor, Dr. Semjén Zsolt, Kövér László, Gál Kinga és Szentkirályi Alexandra neve szerepelt ott – vajon közülük is van, aki az átszabás során a feleslegként levágott anyagba kerül?)

Nem akarok álszent lenni, nem tudnám elsorolni az általam választott párt listájának bejutásra esélyes helyein szereplő jelölteket. De mégiscsak, azokra a listára szavaztak az emberek, ami ott szerepelt, ami le volt adva. Szó volt korábban bármikor is arról, hogy aztán majd ez hopp, át lesz írva? Ennyit arról, hogy Orbán Viktort mennyire érdekli a választói akarat.

Vagy éppenséggel saját „harcostársai”. A Fidesz-KDNP listáján bejutó helyen szereplő jelöltek elvileg az országot szolgálni kívánó, erre a leginkább alkalmasnak találtatott jelöltek voltak. Akiket most nemhogy egy tollvonással, de néhány exminiszterelnöki, pártelnöki mondattal küldenek vissza a balettba ugrálni. Most akkor ők szuverén, bátor patrióták, felelős politikusok, vagy pártkatona, szavazógépnek szánt bábok, akiket úgy lehet félredobni, mint az elhasznált zsebkendőt? Válaszokat „133 bátor ember” jeligére kérnénk a szerkesztőségbe.

És tényleg: mi lesz a KDNP-vel, amely sokszor hangsúlyozottan nem a Fidesz tagozata, hanem büszke, önálló párt, saját parlamenti frakcióval. Az ő bejutott képviselőikre is vonatkozik a lecserélgetés? Jellemző azért a helyzetre, hogy sem a Nemzeti Választási Iroda oldalán, sem a Fidesz oldalán található listáról ki sem derül, hogy ki lenne egy külön KDNP-frakció tagja, fejből pedig én most a legismertebb nevekig – Semjén Zsolt, Latorcai János, Rétvári Bence – jutottam. A KDNP-s képviselők mandátumára elvileg ugye nagyjából semmi köze nem lehetne Orbán Viktornak a Fidesz elnökeként. Lehet, hogy a NER egyik újabb, eddig is teljesen egyértelmű, de következetesen tagadott hazugságáról, azaz a KDNP önálló pártként való működésének színházáról hull le a lepel ezzel a húzással.

Az mindenesetre sokatmondó, hogy Orbán Viktor nagyjából befejezett tényként beszélt erről, mint a „megújulási folyamat” része. Volt ugyan egy félmondata arról, hogy természetesen ezt „meg kell beszélni” az illetékesekkel, de nekem nem úgy hangzott, hogy a beszélgetésnek lehet többféle kimenetele is. (Ahogy egyébként néhány udvariaskodó megjegyzésen túl az is befejezett ténynek tűnt, hogy a „nemzeti oldal megújulását” a 16+4 évig kormányzó Orbán Viktor fogja levezényelni. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a két dolognak van némi köze egymáshoz. Nemcsak a megváltozott feladatokhoz való „hozzáigazítás” lehet itt a cél, hanem az, hogy akiben esetleg tényleg, komolyan felmerülne Orbán Viktor felelőssége a választási vereségben és ahhoz vezető ügyekben, az gondosan ki legyen takarítva minden fontos pozícióból.)

Mellesleg, pusztán jogi szempontból a listás mandátum e szempontból ugyanolyan, mint az egyéniben szerzett, hivatalosan nem a párt vagy a frakció rendelkezik felette, hanem a képviselő (ezt például láthattuk a különböző frakciók között mozgó, esetleg a függetlenek közé átülő ellenzéki képviselők esetében is az elmúlt négy évben). Az egyetlen különbség, hogy lemondásuk vagy haláluk esetén nem kell időközi választást kiírni, hanem a párt jelölhet a helyükre valakit.

Szóval ne dőljünk be az újabb trükköknek és az újabb, gondosan kimódolt szövegeknek. Orbán Viktor (nemsokára) ellenzékből pontosan ugyanazt gondolja a demokráciáról, a választói akaratról, egyéni felelősségvállalásról, amit kormányfőként: amíg az érdekeit szolgálja, amíg szép szavakat kell mondani róla, addig jól jön, utána pedig mehet oda, ahova a kampányban terjesztett hazugságok vagy a már haszontalannak ítélt korábbi kiváló harcostársak, a kukába.