2p

A nyilatkozatot legfeljebb öt hónapra függesztették fel, addig kell eldöntenie Spanyolországnak, hogy mihez kezdjen a kialakult helyzettel.

A spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette kedden Katalónia függetlenségi deklarációját, amelyet a katalán parlament múlt héten pénteken szavazott meg - adta hírül az alkotmánybíróság szóvivője.

(EPA)

Az egyoldalú katalán döntést követően a spanyol központi kormány órákon belül feloszlatta a katalán parlamentet, menesztette a kormányt, és december 21-re regionális választást írt ki. A központi kormány még aznap megtámadta az alkotmánybíróságon a katalán parlament döntését, amelyet a bírói testület mai ülésén eljárásba vett. Ennek egyenes következménye a függetlenségi nyilatkozat felfüggesztése, amíg az alkotmánybíróság meghozza végleges döntését, amire öt hónap áll rendelkezésre.

Az alkotmánybíróság által kiadott sajtóközlemény arra is kitér: a bírák határozatukban figyelmeztetik Carme Forcadell katalán házelnököt, valamint a feloszlatott katalán parlament volt elnökségét, hogy kötelességük megakadályozni és leállítani minden olyan kezdeményezést, amely figyelmen kívül hagyja ezt a felfüggesztő határozatot, továbbá emlékeztetik őket büntetőjogi felelőségükre.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!