4p

Nemcsak jogkövető, hanem fair magatartást vár el a biztosítási piac szereplőitől a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mindezt a felügyeleti stratégiájában is megfogalmazta - mondta Windisch László, az MNB alelnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hozzátette: az etikus életbiztosítási koncepció erősíti az öngondoskodást és a bizalmat. Windisch László kiemelte: az MNB által megalkotott etikus életbiztosítási koncepció fókuszában az átláthatóság mellett a megfelelő, fair ár-érték arány, a szigorúbb befektetési szabályok és a magasabb szintű ügyfél-tájékoztatás áll.

Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke az MNB-vel tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte: Európában is példaértékű az az együttműködés, ahogyan a biztosítási szakma és az MNB szakértői együtt dolgoztak az etikus életbiztosítási koncepció kialakításakor. Rámutatott: egy európai felmérés szerint az ügyfeleknek csak 27 százaléka vizsgálja meg alaposabban vásárlás előtt a biztosítási terméket. A felméréskor a válaszadóknak 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy meg is értette, amit olvasott a termékről - mondta.

A tájékoztatón elhangzott: az MNB az általa meghirdetett etikus életbiztosítási koncepció alapján szerdán bocsátotta ki a befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosításokról szóló ajánlását.

Pandurics Anett rámutatott: fontos, hogy a szabályozók olyan keretrendszert alakítsanak ki, amelyik garantálja, hogy a fogyasztók korrekt információkat kapjanak a termékekről, akik ennek alapján reális döntést hozhatnak. A Mabisz, Európában egyedülálló módon, 2010-től önszabályozó jelleggel bevezette a piacra a teljes költség mutatót (TKM), ami az azóta megalkotott európai szabályozói lépések egyik mintája lett - emlékeztetett a szövetség elnöke.

Pozitív lépésként értékelte, hogy a nyugdíjbiztosításoknál már egy éve bevezették a teljes költség mutató maximumának szabályozását, amit az MNB ajánlásban fogalmazott meg a szakma számára. A szabályozás révén rendkívül hamar eltűntek a piacról az ajánlásoknak nem megfelelő, túl drága TKM-mel rendelkező biztosítási termékek - közölte.

Pandurics Anett elmondta: fontos, hogy az etikus életbiztosítási koncepció mellett az MNB a unit-linked biztosításokhoz új ajánlást vezet be július 1-től, aminek alkalmazását 2017. január 1-től írják majd elő. A Mabisz elnöke szerint a szabályozás nem hoz alapvető változást a piacon, előzetes számításaik szerint az elérhető unit-linked életbiztosítási termékek több mint 60 százaléka megfelel majd a TKM-ajánlásban előírt feltételeknek.

Nagy Koppány, az MNB igazgatója szerint átfogóan igyekeztek újraszabályozni a biztosítási területet, aminek alapja az átláthatóság erősítése. Elmondta: a biztosítási törvény módosításával idén júliustól a befektetési és visszavásárlási értéknek a biztosítás 3. évétől el kell érnie a befektetések 80 százalékát.

Nagy Koppány elmondta, a jegybanki ajánlás szerint elvárják, hogy a biztosítók egyszerűen, könnyen érthetően mutassák be a költségeket, illetve azt is, hogy válasszák külön a kockázati díjakat a megtakarításra szánt összegtől. Az ajánlás tiltja a rejtett költségek felszámítását vagy a költségek bagatellizálását is.

Kitért arra is, hogy az ügyfél-tájékoztatás fontos része az igényfelmérés, amelynek minimális tartalmát 2016 márciusától az MNB rendeletben rögzítette. A jegybanki ajánlás meghatározza az ügyfelek írásbeli, elektronikus és szóbeli tájékoztatása során elvárt gyakorlatokat, például azt is, hogy a biztosítók úgynevezett üdvözlőhívásokkal győződjenek meg a szerződést követően az ügyfelek elégedettségéről.

Hozzátette: kedvező lenne, ha az ügyfelek a lejáratig megtartanák az életbiztosítási szerződéseket, mivel ezeket a lejárati időtartam végére optimalizálják. Úgy vélte, akkor célszerű megtakarítási életbiztosítási szerződést kötni, ha az ügyfél - a biztosítási kockázat fedezése mellett - rendszeres díjfizetésű szerződések esetében legalább 10 éves, míg egyszeri díjas szerződések esetében 3-5 éves megtakarítási időszakot tervez.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!