5p

Kész szerencse, hogy mindez nem a vizes világbajnokság valamelyik kiemelt helyszínével történt.

Ahogy arról néhány héttel ezelőtt mi is beszámoltunk, a közbeszerzést kiíró BMSK Kft.-nek nem sikerült leszerződnie a nyertes ajánlattevővel a balatonfűzfői Balaton Uszoda felújítására vonatkozóan, ami a vizes világbajnokság egyik edzőhelyszíne lesz. A pályázatot szokás szerint rendkívüli sürgősségre hivatkozva, eljárást megindító hirdetmény nélkül folytatták le, melyen 3 cég is jelentkezett a feladatokra. A szerződés azonban meghiúsult, mivel az ajánlatkérő BMSK-nak nem állt rendelkezésére a szükséges mennyiségű anyagi fedezet, azaz nincs rá pénz. Mindez április közepén történt.

Az időpontok alapján már egy laikus is megalapozottan gondolhatta: a projekt kivitelezése megkérdőjeleződött. Főleg annak tükrében, hogy a munkák nem csak apróbb javítgatásokat jelentettek volna. A közbeszerzési hirdetmény szerint az alapfeladatok közé tartozott:

  • a fűtés és szellőző rendszerek teljes átépítése,
  • a vízgépészeti rendszerek szükséges felújítása, cseréje,
  • erős- és gyengeáramú szerelési munkálatok,
  • a közönségforgalmi részek felújítása,
  • valamint az akadálymentesítéssel összefüggő lift telepítése.

Ezek mellett olyan opciós feladatokat is be kellett árazni a pályázóknak, mint például bútorozás, kertépítés, út- és parkolóépítés, a medence burkolatának felújítása, világítástechnika, külső nyílászárók cseréje, amelyek elvégzésére viszont csak akkor került volna sor, ha van még rá anyagi fedezet.

Már nagyon kevés az idő

A munkálatokra a szerződéskötés elmaradása miatt jó esetben is legfeljebb 3 hónap maradt, ami a lapunk által megkérdezett szakember szerint mindenképpen szűkösnek tekinthető. A közbeszerzési dokumentumokban feltüntetett alapfeladatokkal feszített tempóban, hétvégi munkavégzéssel lehetne határidőre végezni, viszont ezek az alapfeladatok olyan szakipari munkákat is maguk után vonnának, amelyekre már kevés a hátralévő idő. Például a szellőző- és fűtési rendszerek átépítése véséssel, majd vakolással, festéssel is jár, így ha önmagában az átépítés meg is történik, a befejező munkákra nem lenne idő. Arról nem is beszélve, hogy az akadálymentesítéssel összefüggő liftet sem lehet csak úgy elhelyezni az épületben, annak építése és használatbavétele is külön engedélyeztetési eljáráshoz kötött.

Az eredménytelenül lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatban megkerestük az ajánlatkérőt, a BMSK Kft.-t. Válaszuk szerint "a közbeszerzési eljárás során a "legalacsonyabb ár" értékelési szempontot alkalmazták, az ajánlattevők azonban magasabb összegű ajánlatokat tettek, mint amekkora forrást a magyar állam a felújításra szánt". Ez az eredmény azonban nem befolyásolja a világbajnokság programját és helyszíneit, vagyis a felújítástól mentes Balaton Uszodában edzhetnek majd a versenyzők, főleg, hogy érvényes működési engedélye is van a létesítménynek. Arra azonban, hogy a felújítás végül megtörténik-e a vb előtt, után, akármikor, nem kaptunk választ.

A válaszok kutatása közben a balatonfűzfői önkormányzatot is megkerestük kérdéseinkel, többek között arra lettünk volna kíváncsiak, helytálló-e az információ, miszerint 1,2 milliárd forintból újulhatna meg az uszoda, illetve mi volt az oka annak, hogy láthatóan több hónapja csúszik a felújítás. dr. Takács László jegyző azonban "hivatalos információval" nem rendelkezett egyik kérdésünkkel kapcsolatban sem.

A válasz finoman szólva már csak azért is gyanús, mert egy 2016. szeptember 12-i képviselőtestületi jegyzőkönyv szerint Marton Béla polgármester arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy "a balatonfűzfői uszoda többszöri kivétel után visszakerült a fejlesztendő területek közé. Mintegy 1,2 milliárd forint fejlesztést sikerült ebbe kilobbizni". Igaz, ennek feltétele is volt. Nagy-Pál Levente, a 2017-es vizes világbajnokság hosszú távú úszásának a koordinátora arról számolt be az említett testületi ülésen, hogy kéthetente jelent a fejlesztési minisztériumnak, "és szeretné, ha bemutatnák a koncepciót. Be kell mutatni a döntéshozók felé, hogy hosszú távon az 1,2 milliárd forintos befektetés érdemes, hiszen itt lehet fejleszteni olyan sportterületeket, amely szálláshellyel, egyébbel megtölthető a későbbiek során".

(Fotó: Balaton Uszoda/Facebook)

Pedig a fejlesztést alapvetően támogatták a városban, szükségesnek is tartották, sőt a Balaton Uszoda "köré" egy komplex sportcentrum kialakítását tervezte a képviselő testület. Ennek megvalósulása egyelőre nagy kérdés, az viszont szinte már biztos, hogy a vizes világbajnokságig nem esik át felújításon a balatonfűzfői Balaton Uszoda, a versenyzők lift nélkül, a régi medenceburkolat és nyílászárók mellett fognak edzeni.

Mennyi az annyi?

Ahogy korábban már említettük, egy tavaly szeptemberi jegyzőkönyv szerint 1,2 milliárd forintot sikerült kilobbizni a felújításra, a két hónappal később megtartott testületi ülés és közmeghallgatás jegyzőkönyve szerint "1-1,5 milliárd forintot fog az állam a Balaton Uszodára költeni".

Valójában azonban még a 1,5 milliárd forint is jócskán kevés lett volna, a legkedvezőbb ajánlatot a Fehérép Kft. adta, 1,939 milliárd forintról, amit a Zeron Zrt. 1,99 milliárdos ajánlata követett, a Mikolasek Építő pedig még ennél is drágábban, 2,043 milliárdért végezte volna el a teljes felújítást.

Így épült a Dagály a vb-re

A sikeres eljáráshoz és a felújításhoz 440-740 millió forint hiányzott, aminek előteremtése furcsa mód akadályokba ütközhetett, pedig más esetekből kiindulva ennek nem biztos, hogy így kellett volna történnie. A Dagály uszoda 14 milliárdos kezdeti költsége - a jelenlegi információk szerint - végül 49 milliárd lett, de a szombathelyi Haladás új stadionjának váratlan költségnövekedését is megfinanszírozta az állam. Itt eredetileg 9 milliárd forintot szántak a beruházásra, a közbeszerzési eljárás során érkezett legalacsonyabb ajánlat 13,1 milliárd forint volt, ennek ellenére a szerződést megkötötték, az állam pedig - nem volt mit tenni - odaadta a hiányzó milliárdokat.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!