2p

Szavazás egy másik ország uniós tagságáról? Nézzük meg, mi lenne az eredmény!

Orbán Viktor nem tartja jó ötletnek Ukrajna uniós csatlakozását, nemrég hosszan értekezett ennek vélelmezett negatív hatásairól, gazdasági, biztonsági és munkaerőpiaci következményeiről. Szerinte ezek a kérdések egy véleménynyilvánító szavazás keretében kerülhetnének a magyar nyilvánosság elé. Ez a jelen állás szerint nem igazi szavazás lenne, hanem valami olyasmi, mint a nemzeti konzultáció – amelyen egyébként a kormány álláspontja közel száz százalékos támogatást szokott kapni a kitöltőktől.

A témával kapcsolatban a lengyel külügyminiszter, Radosław Sikorski tett ki egy gondolatot az X közösségi portálra, amit az Index szúrt ki vasárnap. Azt írta:

„Magyarország népszavazást tart Ukrajna jövőbeni európai uniós tagságáról. Én pedig kíváncsi lennék az orbáni Magyarország uniós tagságáról szóló népszavazás eredményére.”

Ami Magyarország uniós támogatottságát illeti, érdemes felidézni: ahogy korábban már többször is, a napokban ismét 26:1 arányban szavaztak a tagállamok képviselői egy ügyben – az 1 pedig szokás szerint Magyarország volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!