4p

Egy költségvetési törvényhez benyújtott módosító javaslat indoklása alapján joggal feltételezhetjük, hogy a kormány valami igazán nagy dologra készül a jövő évi minimálbért illetően.

A jövő évi költségvetéshez Font Sándor kormánypárti képviselő nyújtott be egy módosító javaslatot, melynek indoklásában érdekes dologra bukkantunk. A módosítás a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) juttatott forrást kívánta az idei szintre emelni, az eredeti tervek szerint ugyanis 70 millió forinttal kevesebb jutott volna a szervezet működésére. Az igazi érdekesség azonban nem ez, hanem az indoklás, a képviselő úgy fogalmaz:

"a szervezet működésének finanszírozását várhatóan az emelni tervezett minimálbér fogja végképp ellehetetleníteni, hiszen csak a bérekre mintegy 530 millió forintot kellene költeni, egy 26 százalékos béremelési szintet feltételezve".

Ez alapján juthatunk arra a feltételezésre, hogy a kormány drasztikus mértékű, 26 százalékos minimálbér-emelést tervez a 2017-es évre. Ezt csak megerősíti az a tény, hogy a HNT alkalmazásában állók jelentős részének a hegyközségről szóló törvény rögzíti a fizetését, melyet a mindenkori minimálbérhez kötnek.

"A hegybírót munkájáért legalább a mindenkori minimálbér kétszeresének megfelelő díjazás illeti meg."

A 26 százalékos minimálbér-emeléssel a mostani bruttó 111 ezer forint 139 860-ra nőne, ami nettóban 92 408 forintot jelentene. Vagyis a mostaninál 18 593 forinttal többet. Ezzel egyébként két legyet is ütne a kormány egy csapással.

1) Nagy lépést tenne a bérek felzárkóztatásában. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint a jelenlegi minimálbér euróban átszámítva a negyedik legalacsonyabb az Unióban (353,05 euró). A 26 százalékos emeléssel - azonos árfolyam számítva - 449,4 euró lenne, ami rögtön a középmezőnybe és ezzel a visegrádi országok élére repítené Magyarországot.

2) Eleget tenne a kormány az ellenzék és más szervezetek által sokat hangoztatott igénynek, miszerint a minimálbér érje el a létminimum összegét. Noha a számítási módszert idén alakítja át a Központi Statisztikai Hivatal, a legutóbbi adat szerint 84 ezer forintra volt szükség egy gyermektelen egyedülálló személynek a minimális feltételek biztosításához. Így jó esély van arra, hogy - az új módszertannal számított - létminimumot is meghaladná a nettó minimálbér.

Hátulütője is van a dolognak

Egy ilyen mértékű minimálbér-emelés mindenképpen negatív hatással lenne az ország versenyképességére. A kötelező jellegű béremelés ugyanis a versenyszféra bérszínvonalát is magával húzná, amivel szignifikáns pluszköltséget okoznának a nálunk beruházó vállalatoknak. Az így kialakult bérszínvonal mellett pedig lehet más, hazánkhoz hasonló adottságokkal bíró országok mellett döntenének a beruházók.

Így újul meg a pesti Duna-part

Egy ilyen emelés egyes ágazatokat is kellemetlenül érinthet. Erre legjobb példa a 2000-ben végrehajtott 56 százalékos minimálbér-növelés, aminek eredményeképp teljesen megreccsent a magyar könnyűipar. 

Nem lesz egyszerű?

Ugyanakkor nem szabad arról sem elfeledkezni, az egy dolog, hogy mit tervez, mivel számol a kormány, a végső döntés optimális esetben a munkaadók és munkavállalók érdekképviseleteivel együtt lezajlott tárgyalások eredménye lesz. Viszont miközben egy 26 százalékos emelésre a munkavállalók nagy eséllyel zokszó nélkül rábólintanának, a munkaadók komoly ellenállást tanúsíthatnak majd.

A helyzetet egyetlen dolog könnyítheti meg: a cafeteria-rendszer átalakítása. A brüsszeli elmarasztalás miatt ugyanis a kormány jelentős változtatásokat tervez ezen a téren. Noha pontosabb információ egyelőre még nem ismert, jelenleg viszonylag nagy esély mutatkozik arra, hogy a cafeteria egy részét készpénzesíteni fogják, így adómentes juttatásban részesítve a munkavállalókat. Egyes vélemények szerint ezzel akár 4 millió dolgozó is közel 20 ezer forint pluszpénzhez juthat. Így ha a 26 százalékos emelés egy - döntő - része ilyen formában kerülne a minimálbéres munkavállalóhoz, elérhető lehet a drasztikus bérnövelés.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!