3p

A folyamatos nemzetközi nyomás eredményeként megszüntetik a "Double Irish"-ként elhíresült adótervezési lehetőséget, amelynek segítségével főleg amerikai gyógyszeripari és technológiai vállalatok spóroltak meg több milliárd dollárnyi adót - hívja fel a figyelmet a Ryan amerikai adótanácsadó cég.

A "Double Irish" onnan kapta a nevét, hogy ahhoz két ír cégre van szükség. Azt az ír szabályok adta lehetőséget használja ki, hogy az Írországban bejegyzett cégek adózási szempontból más államban is rendelkezhetnek illetőséggel - ismertette Békés Balázs, a Ryan régiós vezetője a cég közleményében.

Ebben a struktúrában a szellemi termék tulajdonjogával rendelkező ír cég egy adóparadicsomban (például Bermudán) lehet adórezidens. Jogdíj ellenében ez adja használatba a jogokat a másik ír cégnek, amely a szellemi terméket értékesíti. Utóbbi az ebből származó nyereség után már a 12,5 százalékos ír adót fizeti ugyan, de adóalapját előbb csökkenti a szellemi termékért fizetett jogdíjjal, tehát a tényleges adófizetési kötelezettsége jóval alacsonyabb lesz. Az adóparadicsomban illetőséggel rendelkező cég viszont az ír szabályok alapján már nem lesz adóköteles.

Ezt a megoldást kihasználva számos globális gyógyszer- és technológiai cég folyatta keresztül egy dupla ír struktúrán a különböző szellemi termékei hasznosításából eredő jogdíj bevételeit, amivel globális szinten is több milliárd dollárnyi adót takarítottak meg. Egyes kimutatások alapján csak a Google több mint 10 milliárd dollárnyi jogdíjat fizetett ki a bermudai illetőségű ír cégének, de a Facebook vagy VMware is két milliárd dolláros nagyságrendben realizált így adómentes bevételeket.

A nemzetközi nyomás és az agresszív adótervezés elleni egyre határozottabb fellépés azonban odáig vezetett, hogy az ír kormány bejelentette: bezárja azt a kiskaput az ír jogszabályokban, amelyek lehetővé teszi a "Double Irish" struktúra működését. Az ír pénzügyminiszter javaslata értelmében a jövőben minden Írországban bejegyzett cég ír adórezidensnek minősül és jövedelme után Írországban is fog adót fizetni. Ez a változás az ír szabályozásban nem jár majd automatikusan azzal, hogy a Google vagy az Apple holnaptól megszünteti az eddigi struktúráját, hiszen egy hat éves átmeneti időszak alatt 2020-ig kell átalakítani működésüket, ami sok szakértő szerint is indokolatlanul hosszú.

"Ebből is látszik az agresszív adótervezés elleni fellépés Janus-arcúsága: az országok egyrészt szeretnének megfelelni a nemzetközi nyomásnak, de továbbra is abban érdekeltek, hogy kedvező szabályaik révén magukhoz vonzzák a külföldi befektetőket. Az ír kormány ezért is dolgozik egy olyan új megoldáson, amely kedvező adózási lehetőségeket biztosítana a szellemi termékek Írországon keresztül történő hasznosítására.  Azt remélik ettől, hogy a dupla ír megoldást alkalmazó cégek többsége működési struktúrájának kényszerű átalakítása után is Írországban marad" - fejtette ki Békés Balázs.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!