2p

Márciusban tovább gyorsult a béremelkedés üteme Magyarországon.

A márciusi átlagkereset 12,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 12,2 százalékos volt a növekedés - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal közléséből.

A béremelkedés tovább gyorsult a februári 10,4, illetve és 10,3 százalékosról. A versenyszférában 11,6, a költségvetési szerveknél 14,4 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset márciusban a közfoglalkoztatottak nélkül. A nettó keresetek reálértéke ebből kiindulva még a korábbiakhoz képest magasabb infláció mellett is jelentős volt: a versenyszférában 8,8, országos átlagban pedig 9,9 százalékos volt a növekedés

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések volt hatással - állapította meg a jelentés.

  • Országos átlagban így 198 ezer forintot,
  • a versenyszférában 210 ezret,
  • a közszférában pedig 175 ezret vihettek haza a dolgozók márciusban.

Németh Dávid, a K&H elemzője szerint idén összességében pedig 8 százalékos emelkedés várható, ami a lakossági fogyasztást, ezen belül a kiskereskedelmet és a szolgáltatások piacát élénkítheti. Megjegyzi azt is, hogy a béremelkedésben szerepet játszik az is, hogy az egyre több szektorban tapasztalható munkaerőhiány miatt a cégek emelték a fizetéseket.

Visszaesett a dolgozók száma

A KSH jelentése szerint a legalább 5 főt foglalkoztató cégeknél 30 ezerrel csökkent az alkalmazásban állók létszáma, ez azonban csak átmeneti. Ezt igazolja az is, hogy a versenyszférában 4000 fős növekedés történt, így már 2,038 millióan dolgoztak. Az országos átlag csökkenése a közfoglalkoztatási programok márciusi leállásával van összefüggésben. A következő hónapban majd "visszaugró" létszámot mutathat a statisztika, hiszen a közmunka-programok újra beindulnak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!