A Magyar Nemzeti Bank új vezetése feljelentést tett hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt öt tulajdonában álló ingatlan értékvesztésével összefüggésben – derült ki a jegybank csütörtöki közleményéből. A feljelentés alapját az MNB-Ingatlan Kft. működésének átvilágításáról készített jelentés, valamint az egyes ingatlanok értékbecslései képezik.
A jelentés az ingatlanberuházások esetében jelentős túlárazásokat tárt fel, míg az ingatlanok értékbecslései a könyvekben szereplő értéknél lényegesen alacsonyabb összeget mutattak. Mindezek alapján a jegybankot feltehetően vagyoni hátrány érte.
A közleményben arra is kitértek, hogy az MNB székház felújítása kapcsán a jegybank új vezetése már tavaly októberben feljelentést tett, amely eljárás nyomozati szakba lépett. A most elkészült jelentés alapján az ingatlan-adásvételekre és beruházási konstrukciókra, valamint a terven felüli értékcsökkenések mértékére tekintettel a jegybank új vezetése szükségesnek látta további öt ingatlanra kiterjeszteni a feljelentést:
- ezek a Balatonakarattyai Oktatási és Képzési Központ,
- a Bölcsvár,
- az MNB Budai Központ,
- az MNB Felügyeleti Központ és Pénzmúzeum,
- valamint az Optimum-Omega Ingatlanbefektetési Kft. tulajdonában álló Pallas Athéné Konferencia Központ.
„A Magyar Nemzeti Bank új vezetése elkötelezett a felelős és átlátható gazdálkodás mellett. Ennek érdekében hivatalba lépését követően mindenre kiterjedő vizsgálatot folytatott le, áttekintette és racionalizálta a jegybank működését. Az új vezetés alatt a jegybank a törvényi mandátumának megfelelően alakítja működését, az ezen kívül eső tevékenységeket mérsékli”
– összegezte a Magyar Nemzeti Bank.

