2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Finoman szólva is furcsának tűnnek a vizes vb-t szervező cég tavalyi számai a beszámolójukban. Olyat sikerült összehozniuk, amit a céges tevékenységek igazán ritkán produkálnak.

A Bp2017 Kft. tavalyi éve meglehetősen érdekesen alakult, ugyanis sikerült nullásra kihozniuk az évet. (Nem állítjuk, hogy szándékosság áll a dolog mögött, mindenesetre ilyen rettentően ritkán történik.)  Árbevételként 432,6 millió forint folyt be a céghez tavaly, ami 54 millióval kevesebb az előző évinél, ami szinte teljes egészében a jogdíjakat jelenti. Emellett félmilliónál kevesebb bevételre tettek szert a telefonköltség továbbszámlázásának köszönhetően, 207 ezer egyéb szolgáltatásból folyt be, 15,6 millió forint pedig szponzorációs díjból.

A bevételekkel párhuzamosan jócskán megugrottak az anyagjellegű ráfordítások, több mint egymilliárdot számoltak el, ennek nagy része az igénybe vett szolgáltatások ára volt. Személyi jellegű kiadásként 469 milliót számolt el a társaság, ami az év során átlagosan foglalkoztatott 35 főre levetítve 631 ezer forintos fizetést sugall. 2015-ben még csak 6-an álltak a cég alkalmazásában 804 ezres átlagos bérrel.

Már az anyag- és személyi jellegű költségek ismeretében is durván veszteséges lett volna üzemi szinten is a társaság, ám befolyt 1,19 milliárd forintnyi egyéb bevétel is. A kiegészítő mellékletből nem derül ki pontosan mit is takar az összeg, hiszen ezt az "egyéb ki nem emelt bevételek" soron számolták el.

Ennek köszönhetően üzemi szinten végül 41,7 millió forintos nyereséget hoztak össze, amit a pénzügyi műveletek eredménye teljesen lenullázott. Az eredménybeszámoló szerint ugyanis "ezer forintra" pontosan az üzemi ereménnyel megegyező nagyságú pénzügyi veszteséget kellett elkönyvelnie a Bp2017-nek. Az 1,5 millió forintos kamatjellegű bevétellel szemben 43,2 milliós kiadást számoltak el.

A dokumentum szerint a bevételek között a diszkontkincstárjegyek kamatai és nyereség jellegű árfoyamkülönbözetek kerültek elszámolásra, míg a ráfordítások között a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által nyújtott kölcsön időarányos kamata és veszteség jellegű árfolyamkülönbözeteket számolták el. (A cash flowban 7,2 milliárd forintos hitel és kölcsön felvételét tüntették fel.)

Ezek után így nulla eredményt mutatnak fel, amire nincs adófizetési kötelezettség. 2015-ben még 344 milliós nyeresége volt a cégnek, amire 34 millió forint adót fizettek be a költségvetésbe.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!