Őrült tempót diktált az online kereskedelem


Elérte a bűvös éves 1 milliárd eurós értékhatárt tavaly az összesített hazai online kiskereskedelmi forgalom. Ugyanakkor a további dinamikus bővülés előtt már komoly akadályok tornyosulnak, a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatássorozatának eredményeiből.

A forintban kifejezve mintegy 310 milliárdos online piac, 2016-ban arányaiban háromszor gyorsabban bővült a teljes hazai kiskereskedelemnél, a jelenlegi növekedési ütem korlátai azonban már látszanak – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei első felméréséből. A teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 3,9 százaléka már internetes értékesítésből származik. Miközben a kiskereskedelem egésze 2016-ban csak hozzávetőleg 6 százalékkal bővült, addig az online piac 18 százalékkal tudta növelni bevételeit.

A webáruházak több mint 80 százaléka 2016-ban eredményesebb évet zárt, mint egy évvel korábban. Ebben nagy szerep jutott az utolsó negyedév kiemelkedő teljesítményének, mely az egész éves, összesített online kiskereskedelmi forgalom 36 százalékát jelentette és a forgalmazott termékek körétől függetlenül minden szektorban az év legerősebb időszakának számított. A növekedési korlátok jelei azonban már látszódnak, így a szektor 2017-ben minden eddiginél nagyobb kihívások és változások elé néz.


Madar Norbert, a GKI Digital üzletágvezetője a növekedés lehetséges korlátai között említette a magyar piac korlátozott felvevőképességét, illetve az e-boltok koncentrálódását. Kiemelte ugyanakkor, hogy a napi fogyasztási cikkek online beszerzése, a rendszeres bevásárlások internetes intézése még nagy növekedés előtt áll. Az év végi Black Friday időszak is jelzi a nehézségeket. Ennek kapcsán az áruházak közel 2/3-a úgy véli, hogy saját piacára 2016-ban erősödő koncentráltság volt jellemző, és egyre nehezebb kitűnni a „legnagyobbak” árnyékából. Black Fridaykor mindössze a webáruházak 32 százaléka tudta hozni az előzetes forgalmi várakozásokat. Igazán kiemelkedő eredményeket pedig csupán a legnagyobb márkaismertséggel és eléréssel rendelkező áruházak tudtak elkönyvelni: a limitált készletek és az erős média-zaj miatt maguk a vásárlók is az ismertebb, és ezért többet is hirdető kereskedők oldalait látogatták ezen a kiemelt napon.

Bérkalkulátor 2018

Ismerje meg a 2018-es szabályokat!
Számoljon velünk, mennyi lesz a bére jövőre!

A teljes piac növekedésének ugyanakkor lökést adott, hogy a az ünnepi időszakot megelőző 2 hetes időszak már a kereskedők többségénél (50%) nem csak teljesítette, de meg is haladta az előzetes várakozásokat. Összességben a tavalyi karácsonyi szezon, átlagosan 15 százalékkal jobb eredményt produkált, mint egy évvel korábban. Bár a webáruházak több mint harmada (35%) saját bővülését részben az online kiskereskedelmi piac természetes bővülésének tudja be, több mint 50% ítélte meg úgy, hogy a 2016-os eredménye elsősorban a saját marketingtevékenysége sikerétől függött.

A felmérés eredményeiből kiderült, hogy a 2,8 millió online vásárló 5 százaléka rendelt csak egyszer az interneten, 40 százalékuk viszont több mint tízszer vásárolt, ez utóbbiak adják a rendelések 68 százalékát. Az interneten fele-fele arányban vásárolnak a nők és a férfiak, a vevők 27 százaléka fővárosi, a rendelések 41 százaléka a budapestiektől származik.


A hat fő szektort - műszaki cikk, játék és kultúra, számítástechnika, divat és sport, szépség és egészség, otthon és kert - vizsgálva az interneten rendelt műszaki cikkek forgalma nőtt leginkább tavaly, 24 százalékkal.

Madar Norbert kiemelte: az online kiskereskedelemben látszólag nem hozott nagy változást a tavalyi év. Az üzletágvezető szerint azonban érdemes figyelni a többi között arra, hogy az online vásárlók száma már második éve csak egyszámjegyű bővülést mutat. Még a legnagyobb, legismertebb e-kereskedők közül is csak keveseknek sikerült a piaci átlagot meghaladó mértékű növekedést elérni, ugyanakkor több, az elsők közt megjelent szereplő is befejezte vagy átalakította működését.

Az üzletágvezető hangsúlyozta: a verseny egyre inkább a visszatérő vásárlókért folyik. Az idei növekedést ugyanakkor segítheti egyebek mellett a kiskereskedelmi fogyasztás erősödése, valamint a gyorsan terjedő online fizetési megoldások, a folyamatosan bővülő termékkínálat, illetve a kapcsolódó szolgáltatások körének és minőségének javulása - mondta.

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
A parlamentnek valamit döntenie kell az óraátállítás eltörlésérőlA parlamentnek valamit döntenie kell az óraátállítás eltörléséről

A stadionbeléptetést szabályozó javaslat is az Országgyűlés elé kerül idén ősszel.

.
hirdetés
elrejt
 
.