„Brüsszel lefeküdt Kijevnek az orosz energiahordozók importjának ellehetetlenítését célzó … tervével, … ezért a magyar és a szlovák kormány megvétózta a folyamat előrehaladását sürgető döntést” – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s energiaügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy főleg az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közös tervéről tárgyaltak, amelynek nyomán a magyar emberek rezsiköltségei az eddigi kétszeresére-háromszorosára emelkednének.
„Ezért a mai napon kezdeményeztük, hogy az Európai Bizottság ne terjesszen elő jogszabályt az orosz energiahordozók kiiktatásáról” – közölte.
Sérelmezte, hogy a brüsszeli testület mellett sok tagállam is politikai ügyként tekint az energiaellátásra, miközben az fizikai kérdés, minthogy egy szárazföld által körülzárt közép- vagy kelet-európai országnak teljesen mások a lehetőségei, mint egy tengerparttal rendelkező nyugat-európainak.
Fotó: Facebook
Szijjártó Péter kiemelte, hogy az orosz energiahordozók vásárlásának tilalma Magyarország ellátására súlyos kockázatokat jelentene, hazánk így erős függőségi helyzetbe kerülne, ami szintén veszélyes. És példaként említette, hogy jelenleg két vezetéken keresztül lehetséges a kőolajellátás, a bemutatott tervek alapján viszont ezek egyike kiesne, s Magyarország így erősen függene a horvátországi tranzittól. „Ezt feltüntetni úgy, mint az energiabiztonság javulása, enyhén szólva is nevetséges” – fogalmazott.
„Ha a két csőből egy marad, akkor attól fogunk függeni, akkor a horvátoktól fogunk függeni, a horvátok óriási profitot fognak rajtunk bezsebelni nyilvánvalóan, hiszen monopolhelyzetben lesznek” – folytatta.
Elzárások
Továbbá kitért a földgázszállításokra is, rámutatva, hogy Ukrajna tavaly elzárta a legnagyobb vezetéket, a második legnagyobbat, a Török Áramlatot pedig most akarják elzárni Brüsszelből és Kijevből.
„A kettő összesen 26 milliárd köbméternyi éves földgázbeszállítást tett lehetővé Magyarországra ... Magyarország esetében ez felszámolja a szuverenitást, s egy energiafüggőségi helyzetet hoz létre, ami veszélyezteti az ellátást és még drágábbá teszi” – hangsúlyozta.
A miniszter az emlegetett szolidaritással kapcsolatosan felidézte, hogy senki nem szólt semmit, amikor Ukrajna felszámolta a földgáztranzitot, felfüggesztette a kőolajszállítást vagy épp, amikor Horvátország az európai átlag ötszörösére növelte a tranzitdíjat. „Tehát óriási képmutatás van ebből a szempontból” – mondta.
„Az Oroszországból érkező szállítmányok mindig időben érkeztek, mindig a megállapodott áron, mindig megbízhatóan” – vélekedett. Valamint kifejtette, hogy ha a kezdeményezést jóváhagyják, akkor az nagyjából 800 milliárd forint plusz költséget fog róni hazánkra, ami „felvállalhatatlan gazdasági teher”.
Majd hozzátette, hogy különösen a közel-keleti válság közepette nem szabad ilyen javaslatot elfogadni.
Végezetül érintette azt is, hogy ma Ukrajna villamosenergia-importjának körülbelül a 40-42 százalékát Magyarország adja, de az esetleges ellátási bizonytalanságok jelentős kihatással lehetnek arra is, hogy hazánk fenn tudja-e tartani az exportot.