2p

A 2,2 milliárd forintos új intézmény Dombóváron áll.

A forrást az állam biztosította – vagyis a beruházást közpénzből fizették. A kivitelező Mészáros Lőrincék ZÁÉV-je volt, amely a rendelkezésre álló információk szerint közbeszerzés nélkül nyerte el a megbízást a Pécsi Egyházmegyétől – írja az Átlátszó.

Új, 1297 négyzetméter alapterületű óvodaépületbe költözhet Dombóvár egyik legrégebbi oktatási-nevelési intézménye, az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda – adta hírül a Magyar Építők a napokban. A lap információi szerint az intézményt a Pécsi Egyházmegye megbízásából, a Greg Építész Stúdió Kft. tervei alapján a ZÁÉV Építőipari Zrt. kivitelezte.

Római katolikus templom Dombóváron
Római katolikus templom Dombóváron
Fotó: Wikipédia

Arról viszont nem esett szó, hogy a megbízást nem előzte meg közbeszerzési eljárás.

A Pécsi Egyházmegye 2023 elején jelentette be, hogy zöldmezős beruházás keretében, kormányzati forrásból egy új, négycsoportos óvodát épít Dombóváron. Ennek köszönhetően a jelenleg önkormányzati bérleményben működtetett Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda saját épületbe költözhet.

A kormány honlapja szerint az építkezés 2,2 milliárd forintba került. Az intézményben a jelenlegi kialakítással 25 gyermek helyezhető el egy nevelési egységben, vagyis a 4 csoportszobában összesen 100 fő. Az épületet azonban úgy alakították ki, hogy viszonylag kevés bontási munkával a későbbiekben egy 5. csoportszobával is bővíthető legyen.

Arról ugyanakkor nem találtunk beszámolókat, hogy a dombóvári önkormányzati óvodák is milliárdos állami támogatásban részesültek volna mostanában – teszi hozzá az Átlátszó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!