3388 milliárd forint zúdul 23 magyar városra


Ennyi a Modern Városok Program költségvetése.

Az LMP friss miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett feltette a kérdést, hogy milyen forrásból finanszírozza a kormány a Modern Városok Program tervezett költségeit. Mint ismert, ezen program keretében iszonyú sok pénzt juttatnak 23 megyei jogú városnak, melyből aztán helyi irányítással lehet épülni, szépülni - a legutóbb nyilvánossá vált kifizetések szerint mondjuk a pénz java itt is a sportba csusszan.

(MTI)

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter mindenesetre írásbeli válaszában bontotta szét a témát Szélnek, melyből kiderül, hogy a 23 város a mintegy 260 beruházására

3388,5 milliárd forint támogatást kap.

Lázár szerint ugyanakkor érdemes 2091,3 milliárd forintnyi forrást külön kezelni, mert ebből országos közút- és vasútfejlesztések valósulnak meg, állami beruházásban, szemben a program túlnyomórészt önkormányzati beruházásaival.

Az infrastruktúra-fejlesztések nélküli projektek becsült összege 1297,2 milliárd forint, melyből

  • 784,6 milliárd forintot az állam ad,
  • 104,7 milliárd az uniós forrás,
  • 407,9 milliárd pedig vegyes finanszírozás keretében érkezik a városokba.

A 260 beruházás nagy többsége már megy, így az eddigi kifizetéseket az állam állta.

(parlament.hu)

Lázár válaszában tovább részletezi a támogatási összegeket, leírja, hogy a fejlesztéseket, bár túlnyomórészt a Miniszterelnökség költségvetéséből kanyarították ki, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is betette a közösbe a magáét.

  • 2016-ban a Miniszterelnökség közel 50 milliárd forintot biztosított a programnak, az EMMI 3,67 milliárdot, az NFM pedig 3,83 milliárdot,
  • idén 152 milliárd forintot ad a városoknak a Miniszterelnökség, 12,3 milliárdot az EMMI, és 7,5 milliárdot az NFM,
  • a jövő évi költségvetésben pedig további 150 milliárd forintot tett félre a programra a Miniszterelnökség, az NFM 6,8 milliárdot, az EMMI pedig 4,7 milliárdot.

Végül az is kiderült Lázár válaszából, hogy 2017. augusztus 31-ig összesen 221 milliárd forint hazai forrást, 118,6 milliárd forint uniós forrást, tehát összesen

339,6 milliárd forintot

fizettek ki a 23 megyei jogú városnak a program végrehajtása érdekében.

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
Nyakunkon a jövő

Kulcskérdés a digitális érettség

A digitális érettség egyre több vállalkozás esetében létkérdés. A Microsoft ennek mérésére dolgozott ki egy mutatót.

.
hirdetés
elrejt
 
.