4p

A Monetáris Tanács mai ülésén 75 bázisponttal, 8,25 százalékra csökkentette az alapkamatot. 

A kamatdöntés bejelentésére 395,80 körül maradt az EUR/HUF kurzus, majd a sajtótájékoztató alatt 395 alá is benézett, de visszagyengült a kamatdöntés előtti szintre – írta a kamatdöntés után Balog-Béki Márta, az MBH Bank szenior tőkepiaci elemzője. 

Kilátások

Az elemző úgy látja, a februári inflációs adatok lehetővé tették volna a jegybank számára az akár ismét nagyobb mértékű kamatcsökkentést is, de a kockázati környezet változásai miatt a jegybank visszatért a korábbi 75 bázispontos kamatvágási tempóhoz. A mai ülésen 3 opciót tárgyaltak, az 50-75-100 bp kamatcsökkentés lehetőségét, egyhangú döntés született a 75 bázispontos kamatvágásról. 

Új elemként Virág Barnabás, az MNB alelnöke elmondta, a monetáris politika új szakaszba lép, a második negyedévtől a kamatcsökkentések üteme várhatóan kisebb léptékben folytatódhat (az elmúlt hónapokban 75-100 bp közötti döntések születtek). Megerősítette, az év közepére korábban is jelzett 6-7 százalékos kamatszint elérése (illetve annak felső széle, 6,5-7,0 százalék) reális lehet. Virág Barnabás sajtótájékoztatójáról részleteket percről percre cikkünkben talál, itt >>>>

A kamatcsökkentési ciklus idén a második negyedévben már lassabb ütemre válthat, a MBH Bank elemzői ezzel májustól számolnak. A mai bejelentések nyomán az lehet nyitott kérdés a következő kamatdöntő ülésen, hogy az inflációs adatok és a kockázati megítélés alakulása teret enged-e egy 75 bázispontos kamatcsökkentésre áprilisban. A következő hónapokban ismételten fokozatosan emelkedhet az infláció éves mértéke, továbbá az EU-val kapcsolatos politikai súrlódások, a forint gyengülése, a geopolitikai feszültségek és a nemzetközi befektetői hangulat változékonysága is körültekintő monetáris politikát indokolnak. Várakozásuk szerint az inflációs célhoz való visszatérés lassabban valósul meg, ezt csak 2025-ben várjuk. Fenntartjuk, hogy 2024 harmadik negyedév elejére 6 százalék közelébe csökkenhet az alapkamat, amely az év végéig fennmaradhat, szem előtt tartva az óvatossági motívumot.

Részletek

Virág Barnabás alelnök elmondta, a növekvő kockázatkerülés lassabb kamatcsökkentést indokolt, a pénzpiaci stabilitásnak fontos szerepe van az inflációs cél elérésében is. A globális dezinflációt övező kockázatok, a befektetői hangulat változékonysága és az infláció átmeneti emelkedése a következő hónapokban óvatos monetáris politikát indokolnak, a beérkező makrogazdasági adatok, inflációs kilátások és a kockázati környezet alakulását figyelembe véve továbbra is adatvezérelten döntenek.

75 bázisponttal, 8,25 százalékra vágták az alapkamatot
75 bázisponttal, 8,25 százalékra vágták az alapkamatot
Fotó: Depositphotos

Az MNB friss prognózisában 2,0-3,0 százalékos növekedést jelez 2024-re, ami a gyenge külpiaci kereslet nyomán alacsonyabb a decemberi 2,5-3,5 százalékos előrejelzésnél. A belső kereslet lehet a növekedés motorja, a lakossági bizalom fokozatosan javulni kezdett, az alacsony inflációs közegben tudnak a reálbérek is növekedni. A hazai GDP bővülése 2025-ben változatlanul 3,5-4,5 százalék lehet, majd 2026-ban3,0-4,0 százalékos növekedést várnak, ami szintén megegyezik a decemberi prognózissal.

A dezinfláció folytatódott, de lassult az eurózónában, a fejlett piaci kitolódó kamatcsökkentési várakozások a hosszú hozamok emelkedését hozták. Itthon általános dezinfláció érvényesül, a mginfláció alakulása is alacsony inflációs közeget jelent, de az infláció az év közepén emelkedést mutathat, továbbá a forint gyengülésének is lehet infláció emelő hatása, miközben rövid távon a gazdaság gyengülése ezzel ellentétes hatású. Éves átlagban idén 3,5–5,0 százalék közötti infláció várható, ami alacsonyabb inflációs pályát jelent a decemberi prognózishoz képest (4,0-5,5 százalék). A 2025-ös és 2026-os inflációs várakozás nem változott, 2,5-3,5 százalékot várnak a következő két évben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!