Átalakul a Klik, egyszerűsödik az iskolák beszerzése


A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költségvetésének átalakításáról, az iskolai közbeszerzések egyszerűsítéséről, valamint az iskolaigazgatók gazdasági önállóságának növeléséről állapodtak meg a köznevelési kerekasztal részvevői a tanácskozás első, keddi fordulóján.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ülés után bejelentette: az azonnali megoldást igénylő területek között határozták meg a jövedelemelmaradások rendezését, a nyugdíjas korúak foglalkoztatását. Megerősítette, hogy a tanfelügyeleti intézményi önértékelési folyamat lerövidül. A tárcavezető kiemelte, mindenkit szívesen látnak a kerekasztalnál, amely kéthetente ülésezik majd, és ülései között munkacsoportokban folyik a munka.

A kerekasztal tagjai közül Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta, elégedetten állnak fel a tárgyalóasztaltól, minden téma, amit hallhattak, olvashattak az elmúlt időszakban, előkerült. A miskolci Herman Ottó Gimnázium - amelynek nevelőtestülete a közoktatás rendszerével kapcsolatos kifogásait tartalmazó nyílt levéllel tiltakozásokat indított el - igazgatója, Madarász Péter úgy értékelt, a megbeszélés eredményes volt. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a megbeszélés legnagyobb érdemének azt nevezte, hogy "a legkényesebb kérdésben sem hangzott el az, hogy nem".

A köznevelési kerekasztal után az Országgyűlés kulturális bizottságában folytatódott a vita a köznevelésről. Palkovics László oktatási államtitkár itt prioritásként beszélt a 2016. szeptember 1-jéig megoldandó feladatok közül a Klik működésének átalakításáról és a decentralizációjáról, a finanszírozás szerkezetéről, a szervezeti rugalmasságának biztosításáról, folyamatainak áttekintéséről, továbbá menedzsmentszemlélet megjelenítéséről.

MTI




Aludjon nyugodtan! (X)

Elviselhetetlen a partnere horkolása? Segít a Snore Stopper horkolásgátló készülék!
További információ és vásárlás

Stresszes a munkája? Gondok gyötrik? Problémái és rohanó gondolatai nem hagyják elaludni?
A Dreamate elalvást segítő készülék gyógyszermentes elalváshoz és tartós, pihentető alváshoz segíti.
Rendelje meg most!

.
Primalak

Folyamatosan keresünk több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat!

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a iroda@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-3762-es számon!

hirdetés
A diákhitel akár dupláját is visszafizethetjük majdA diákhitel akár dupláját  is visszafizethetjük majd

Megnéztük, hogyan lehet diákhitelt felvenni, és milyen következményekkel.

.
hirdetés
elrejt
 
.