Hatvanszorosára emelik a benzin árát Venezuelában


Valamivel több mint hatvanszorosára, 6086 százalékkal emelték a benzin árát Venezuelában, ahol tavaly 180,9 százalék volt az infláció.

Régen, csaknem húsz éve emelték utoljára a benzin árát Venezuelában. A 95-ös benzin literenkénti ára 0,097 bolivarról 6,086 bolivarra nőtt. A kormány szerint az intézkedéssel sikerül majd fedezni a kitermelési költségeket és nagyobb támogatáshoz juttatni a PDVSA állami olajtársaságot.

A venezuelai központi bank csütörtökön azt közölte, hogy a tavalyi infláció 180,9 százalék volt, a gazdaság 5,7 százalékkal zsugorodott a 2014. évi 4 százalékos csökkenés után.

A venezuelai gazdaság recesszióban van, élelmiszer- és gyógyszerhiány alakult ki, a nemzeti valuta a feketepiacon szinte semmit sem ér, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint az infláció idén elérheti akár a 720 százalékot.

A világ legnagyobb ismert kőolajkészletével rendelkező, és a legnagyobb dél-amerikai olajtermelő Venezuela gazdaságát súlyosan érintette a kőolaj világpiaci árzuhanása, miután az ország bevételeinek mintegy 96 százaléka származik az olajkivitelből.

A kőolaj egyre csökkenő ára csak tovább mélyítette a hosszú ideje tartó válságot. Az ellenzék szerint a kormány elhibázott gazdaságpolitikája, ezen belül egyebek között a szigorú valuta- és árkorlátozás okolható a súlyos válságért.

MTI




Feszes bőrre vágyik?

Ha szebb bőrt szeretne próbálja ki készülékünket, mely segít a
narancsbőr kezelésében, a zsírbontásban és hatóanyagok bőrbe juttatásában.
Rendelje meg a készüléket most!

.
hirdetés
"Legyen végre komoly járulékcsökkentés Magyarországon!""Legyen végre komoly járulékcsökkentés Magyarországon!"

Sokszor elhangzik, milyen alacsony Magyarországon a személyi jövedelemadó, de ennek leginkább csak a jómódúak örülhetnek.

.
hirdetés
elrejt
 
.