Kína is korlátozza a kereskedelmét Észak-Koreával


Kevesebb olajat adnak el a rezsimnek, a földgázszállítást pedig teljesen leállítják.

Kína bejelentette szombaton, hogy az ENSZ-ben elhatározott szankciónak megfelelően korlátozni fogja kereskedelmét Észak-Koreával, amelyre így nagyobb nyomás fog nehezedni tiltott atom-és rakétafejlesztései következtében. A kereskedelmi minisztérium közlése szerint október 1-jétől korlátozni fogják az Észak-Koreának eladott kőolajtermékek mennyiségét, és azonnali hatállyal leállítják a gázkondenzátumok és a  cseppfolyósított földgáz szállítását.

Kim Dzsongun, Észak-Korea diktátora (MTI/EPA)

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által a múlt héten elfogadott szankciós határozat szerint október 1-től az év végéig az ENSZ-tagállamok összesen legfeljebb 500 ezer hordó olajat exportálhatnak Észak-Koreába, a jövő év elejétől pedig évente legfeljebb kétmilliót. Kína ennek megfelelően felfüggeszti olajkivitelét, mihelyt a teljes külföldi export eléri a szóban forgó plafonértéket. A pekingi minisztérium ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy az exportált olajtermékeket Észak-Korea kizárólag polgári célokra használhatja, és nem fordíthatja az atom- vagy rakétaprogramjára, illetve az ENSZ BT által tiltott más dolgokra. Az amerikai kormány becslése szerint Észak-Korea jelenleg éves átlagban 5,5 millió hordó nyersolajat és 2,2 millió hordó finomított nyersolajszármazékot importál Kínától.

Peking ugyancsak azonnal, már szombattól betiltja észak-koreai textiláruk behozatalát. Ezek exportja Phenjan egyik utolsó fő külföldi bevételi forrása a sorozatos szankciók után. Kína a nemzetközi együttműködés jegyében már korábban lemondott az észak-koreai szén, vasérc, halászati termékek és más áruk megvásárlásáról.

Kína Észak-Koreának a legnagyobb kereskedelmi partnere és diplomáciai pártfogója volt mindeddig, de már jelezte, hogy "csalódást okozott" számára Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kormányzatának a külpolitikája. Kína vette meg eddig az exportált észak-koreai termékek mintegy 90 százalékát, ami azt jelenti, hogy fokozódó csatlakozása a szankciós politikához kulcsfontosságú annak sikeréhez. Pekinget ugyanakkor nyugtalanítja, hogy az észak-koreai kormány összeomolhat a korlátozások miatt.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
Motivációs ajándékokat vesz 143 millióért az MLSZMotivációs ajándékokat vesz 143 millióért az MLSZ

Kulcstartók és motivációs medálok járnak a Bozsik-programban résztvevők számára.

.
hirdetés
elrejt
 
.