- Az 50. Közgazdász-vándorgyűlésen pénteken tartott előadásában úgy fogalmazott, hogy "rajtunk már egy jótündér sem segítene", mivel úgyis újratermelnénk az adósságunkat, emellett Ön szerint a kormány "életveszélyes" módszerrel, a jegybanki tartalék felhasználásával csökkentené a devizaadósságot. Ha egyik sem működik, akkor Ön szerint mi lenne az adósságcsökkentés helyes módja?
- Erről is beszéltem az előadásomban: a kormánynak meg kellene hirdetnie egy adósságkonszolidációs programot, melynek keretében hat-tíz év alatt a jelenlegi 80 százalékos GDP-arányos adósságszintet 60 százalék alá lehetne csökkenteni. Erre csak akkor van lehetőség, ha a reálkamat és a növekedés közti rést csökkenteni tudjuk, hiszen ez ma 3-4 százalék, ezt nevezik adósságcsapdának, hiszen ez a különbség önmagában is az adósság növekedéséhez vezet. Ezt kell ellensúlyozni azzal, hogy a költségvetés elsődleges szinten többletet termel. Számítások szerint egy ilyen 3-4 százalékos rés esetén jelentős, 3 százalék körüli elsődleges többlet kell ahhoz, hogy ne növekedjen az adósságállomány.
Vagyis a kormánynak egy olyan gazdaságpolitikát kellene kialakítania, mellyel egyrészt tudja csökkenteni a kamatot azzal, hogy kiszámítható, átlátható módon működik, illetve a növekedési ütemet emelni kell. Ha egy két-három százalékos növekedés találkozhatna egy 3 százalék körüli reálkamattal, akkor az valóban azt jelentené, hogy nem lenne szükség elsődleges többletre. Ehhez viszont arra van szükség, hogy a kormány észre vegye, hogy itt komoly szerkezeti problémák vannak, és ennek megfelelően kell beavatkozni, hogy ez a szerkezeti válság feloldódjon.
- Ez a szerkezeti változás hozhatná el az áhított két-három százalékos növekedést?
- Igen, egyértelmű. Hiszen a gazdasági növekedést az elmúlt években inkább a külföldi tulajdonú vállalkozások hozták, melyek az utóbbi időben a válság és a kormány gazdaságpolitikája miatt eléggé elbizonytalanodtak, ezért a teljesítményük, a beruházásuk csökkent. Ugyanakkor a hazai tulajdonú vállalkozások nem voltak képesek ezt a rést befoltozni, ezért indult csökkenésnek a gazdaság. A hazai vállalkozásokat csak úgy tudjuk helyzetbe hozni, a termelésüket felfuttatni, ha ezt egy másik szerkezetben próbáljuk megtenni, előadásomban próbáltam röviden utalni arra is, hogy ez a szerkezetváltás például előtérbe helyezhetne olyan iparágakat, mint a mezőgazdaság, az élelmiszergazdaság, a megújuló energia, a vízgazdálkodás. Arra lenne szükség, hogy olyan szektorokban induljon be a növekedés, melyeknek nagy a hozzáadott értékük, illetve viszonylag kicsi az importigényük, hogy ne vezessen a növekedés megint külkereskedelmi mérleg-hiányhoz és folyó fizetési mérleg-hiányhoz, mivel az újabb eladósodással járna.
- Ezek szerint a kormány alapvető céljával egyetért, mely szerint sokkal inkább hazai forrásokra kell támaszkodni, a hazai vállalatokat kell helyzetbe hozni?
- Azzal a perspektivikus céllal egyetértek, hogy ezt a duális szerkezetet meg kell változtatni, melyben van egyfelől a külföldi tulajdonú vállalatok együttese, melyek szigetekként működnek, nincs komoly kapcsolatuk a hazai gazdasággal, másfelől pedig vannak a hazai vállalkozások, melyek nem elég versenyképesek, nem elég tőkeerősek. Arra lenne szükség, hogy a hazai vállalatok tudjanak integrálódni a világgazdaságba, ki tudjanak lépni a világpiacra, versenyképesek legyenek. Ezt tehetik akár a multik beszállítóiként, vagy önállóan is kiléphetnek a világpiacra.
A gond az, hogy ezt a célt a kormány is felismerte, csak nem úgy fogott hozzá a dologhoz, ahogy kellene. Első lépésben a hazai cégeket kellene helyzetbe hozni, megerősíteni, majd utána ezek át tudják venni a külföldi cégek helyét a termelésben. Ezzel szemben a kormány erősen nekiment a külföldi vállalkozásoknak különadókkal, bankadóval és egyéb intézkedésekkel, miközben a hazai vállalatokat nem tudta helyzetbe hozni, ezért hiány támadt.
- A másik Ön által említett tényező a reálkamat csökkenése, amire szükség lenne. Ezt mivel lehetne elérni? Mekkora szerepe lehetne ebben egy IMF-megállapodásnak, mely olcsóbb finanszírozást jelenthetne?
- Jelen pillanatban hét százalék környékén tudunk hitelhez jutni, ekkora költsége van az adósságmegújításnak, míg ha lenne egy IMF-megállapodás, akkor ennél jóval kedvezőbb, 3-4 százalékos szinten is tudnánk magunkat finanszírozni. Egyrészt a hitelt is fel tudnánk esetleg használni, illetve maga a megállapodás is tovább csökkenthetné a hozamainkat. Ez azért lenne jó, mert a már említett rés a reálkamatok és a növekedés között szűkülne a rés, lazább lenne az adósságcsapda, és könnyebben tudnánk ebből a helyzetből szabadulni.
Azt fontos kiemelni, hogy ez az általam reálkamatnak nevezett érték nincs közvetlen kapcsolatban a jegybanki alapkamattal, vagyis hiába csökkenti most a kamatot a Monetáris Tanács, az semmiképp sem érinti közvetlenül azt a kamatlábat, amin a magyar állam finanszírozni tudja magát. Az attól függ, hogy a külföldi befektetők hogyan értékelik a magyar gazdaság teljesítményét, mennyire tartanak minket kockázatosnak, és mennyit hajlandók ezért áldozni.
- Hogyan látja egy IMF-megállapodás esélyeit most? Ön szerint egy kommunikációs trükk a kormány politikája, mellyel megpróbálnak minél előnyösebb megállapodást kicsikarni, vagy nem is akarnak megállapodni?
- Én elég régóta, nagyjából április óta azt gondolom, hogy a kormány igazából nem akar IMF-megegyezést, csak tárgyalni akar, meg akarja nyugtatni a piacokat, hogy nincs nagy kockázat. Egy ilyen megállapodás a gazdaságpolitika mozgásterét jelentősen csökkentené, az unortodox gazdaságpolitikai lépéseket fel kellene függeszteni, a Valutaalap negyedévente vizsgálódna itt. Ezt mindenképpen el akarja kerülni a kormány, ha túl közel kerül az egyezség, akkor mondanak egy-két olyan dolgot, amivel elijesztik a tárgyalófelet, ha viszont úgy látják, hogy a forint éppen gyengül, akkor sokkal békülékenyebb hangot ütnek meg. Ezt azért teszik, hogy minél tovább kihúzzák megegyezés nélkül, illetve arra az esetre, ha a világgazdaságban egy jelentős negatív fordulat lenne, akkor végső esetként mégis meg lehessen kötni a szerződést.
Ez a politika látszik tavaly november óta. Most a kormány kitart amellett, hogy novemberben akár lehet is megállapodás, de a piac már inkább jövő tavaszra várja azt. Tavasszal pedig vezetőváltás lesz a jegybank élén, amivel megnyílhat az út a devizatartalékok felhasználása felé, így azt gondolják, hogy esetleg az egész ciklust kihúzhatják 2014-ig.
- Ön szerint ki lehet addig húzni az IMF nélkül? Kitart addig a piacok türelme?
- Szerintem, ha a világgazdasági helyzet nem fog jelentősen megváltozni, az Európai Unióban is stabilitás felé mutatnak a fejlemények, akkor akár meg is lehet úszni ezt az egészet az egyezség nélkül. A probléma azonban az, hogy mekkora lesz ennek a költsége, hiszen minden olyan kötvénykibocsátás, ami magas hozam mellett történik azt jelenti, hogy a jövőben kell azt majd visszafizetni. Vagyis a jövő nemzedék nyakába újabb és újabb terheket rakunk, ezért látom én ezt problémásnak. Emellett a kormány elodázza azt, hogy szembenézzen a gazdaságpolitikai hibákkal, egy új gazdaságpolitikát indítson el, ami a növekedést tudja elhozni.
- Mennyi esélyt lát most arra, hogy az Ön által felvázolt "optimista" forgatókönyv valósul meg egy gazdaságpolitikai fordulattal, illetve mekkora az esélye annak az "életveszélyes" lépésnek, hogy a jegybanki tartalékhoz próbálnak nyúlni?
- Ezt nehéz előre megmondani, de szerintem ha a helyzet hasonló lesz jövő tavasszal is, mint most, akkor a kormány mindenképpen meg fogja próbálni, hogy a jegybanki tartalékokkal próbálja meg csökkenteni a devizaadósságot. Azt gondolom, hogy a saját bankrendszer új bankjaival kínál majd olyan megoldást a devizaadósoknak, hogy ezek a pénzintézetek a devizatartalékot felhasználva forintra váltják a devizaadósságot. Ezzel egyrészt megszabadulhatnának a devizaadósságtól és az infláció gerjesztésével reálértéken csökkenteni lehetne a forintadósságot, illetve ezek az új bankok vezető pozícióba kerülnének a hitelezésben. Én ennek a forgatókönyvnek 70-80 százalék esélyt adok, ha nem változik jelentősen a külső környezet.
Beke Károly
mfor.hu
