2p

"Meg kell védeni a magyar béreket és a munkából élők érdekeit Brüsszel terveitől" - közölte a nagyobbik kormánypárt csütörtökön.

A Fidesz közleményt adott ki a legfrissebb kereseti adatokra reagálva, és egyben mindenkit arra kért, a nemzeti konzultációban való részvétellel védjük meg a magyar béreket. A közlemény szerint az eddigi - bérek területén elért - eredményeket veszélyezteti, hogy Brüsszel egyre több hatáskört vonna magához az adó- és foglalkoztatáspolitika területén. Főként a munkahelyvédelmi akcióterv lehet hazánk esetében a brüsszeli célkeresztben, ami a dolgozói bérekkel legfeljebb csak közvetetten hozható összefüggésbe.

Mindenesetre a Fidesz a magyar bérek védelmére szólított fel a közleményében. 

"Ezért arra kérünk mindenkit, akinek fontos a nemzet szuverenitása, a magyar bérek és munkahelyek védelme, vegyen részt a nemzeti konzultációban, és a kérdőív kitöltésével álljon ki a nemzeti érdekek mellett!" - zárul a Fidesz  közleménye.

Érthető a harciasság: az elmúlt pár évben szépen emelkedtek a fizetések, a minimálbérek is idén jelentősen, 15 és 25 százalékkal növekedtek, és kemény munkával sikerült felzárkózni, ha a nyugati szintekhez nem is, a visegrádi országok átlagfizetéseit már megközelítettük. 

A történet szép is lenne, ha igaz lenne. A valóság azonban az, hogy hiába az idei látványos minimálbér-emelés, uniós és régiós viszonylatban is hazánkban az egyik legkisebb ez az összeg.

Az átlagos nettó bérünket tekintve pedig nem sok országban rosszabb a helyzet.

Vásárlóerő-paritáson számolva Lettországot, Litvániát, Romániát, Bulgáriát és Máltát sikerült magunk mögé utasítani a 27 tagállam közül. Nem a legjobb arány.

Az alacsony béreket ráadásul az egyik legnagyobb adóteherrel sújtja az Orbán-kormány, aminél nagyobb teher csak a belga és a német fizetésekre hárul.

Az alacsonykeresetűek adóterhelésében pedig mondhatni világelsők vagyunk, hiszen az OECD-tagállamok körében sehol máshol nincs nagyobb adóék az átlagbér 67 százalékát keresők esetében.

Ellenben a magasfizetésűekkel szinte hímes tojásként bánik a kormány, az adóterhelés az OECD-tagállamok sorában mindössze a nyolcadik legmagasabb. 

Ezek védelmére szólít fel tehát a Fidesz a nemzeti szuverenitásra hivatkozva. Márpedig bármennyire hangoztatja a kormány, aligha tekinthető nemzeti érdeknek az oligarchák és a politikai klientúra folytán meggazdagodottak kiemelt védelme.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!