A Transtelex beszámolója szerint a huszonhárom tagból álló csoportot már regisztrálták a párt budapesti központjában. „A Tisza Sziget lelkes, változást akaró polgárok alulról jövő kezdeményezése. Tagjai olyan váradiak, elszármazottak és a város vonzáskörzetében élők, akik átlátják a Fidesz működését, de nem támogatják azt” – mondta a lapnak Szeghalmi, amit a Telex idéz.
„Ez nem jelenti azt, hogy a Tisza pártnak is tagjai lennének. Ez nem a Tisza Párt helyi szervezete, hanem a Tisza alapvető értékeivel egyetértő, polgári kezdeményezésként alakuló helyi sejtek, amelyek változást szeretnének elérni” – fogalmazott Szeghalmi. A már működő erdélyi Tisza szigetekkel is felveszik majd a kapcsolatot – tette hozzá.
Korábban Magyar Péter gyalog ment Budapestről Nagyváradra, tiltakozásként Orbán Viktor tihanyi beszédére, amelyben a miniszterelnök pozitívan nyilatkozott George Simion román szélsőjobboldali jelöltről a román elnökválasztás előtt.