5p

A Szegedi Tudományegyetem összesen nyolc különböző projektre kap kormányzati és uniós támogatást.

Az intézmény által elnyert uniós támogatások és a hazai forrásból megvalósuló beruházások mindegyike hozzájárul az Egyetem Intézményfejlesztési Tervében meghatározott stratégiai célok megvalósításához az oktatás, kutatás és gyógyítás terén.
 
A beruházásokat bemutató sajtótájékoztatón, Szabó Gábor, az SZTE rektora elmondta, az intézmény évtizedek óta görgeti maga előtt a problémát, hogy miközben munkatársai nemzetközi színvonalú eredményeket érnek el, az épületek katasztrofális állapotban vannak.
 
Az SZTE épülete 
 
  • Kormányzati forrásból, mintegy 3 milliárd forintból valósul meg a Zeneművészeti Kar – a Tukats-ház – teljes rekonstrukciója és bővítése, innovatív oktatástechnikai eszköztárral felszerelt gyakorlótermek és koncertterem kialakítása.
  • Kormányhatározat született arról is, hogy 650 millió forintból elkezdődhet az Állam- és Jogtudományi Kar épületének felújítása. Az oktatási terek bővítését is eredményező rekonstrukció során visszaállítják az egykori kupolát és toronyszobát, befedik az udvart, alatta pedig a tervek szerint 130 fős előadótermet alakítanak ki.
  • Hazai forrásból indulhat el a Fül-Orr-Gége Klinika az 1920-as években emelt tömbjének korszerűsítése és bővítése. Az egykor a Gyermekklinika fertőző osztályaként működő épület sem méretében, sem belső kialakításában nem felel meg az ellátási igényeknek. A gyermek fül-orr-gégészet integrálása pedig tovább nehezítette a helyzetet.
  • A betegellátás színvonalának emelését és az optimális betegút-szervezést teszi majd lehetővé a „Fejközpont” felépítése. Kormányzati támogatásnak köszönhetően, nyugat-európai mintákat követve egy helyre kerülhet a szemészeti, fül-orr-gégészeti, arc-állcsont-sebészeti és ideg-sebészeti, valamint az ehhez a területhez kapcsolódó speciális onkológiai ellátás. A Fül-Orr-Gége Klinika felújítása és a „Fejközpont” építése mintegy 10 milliárd forintból történhet meg.
  • Elkezdődhet az SZTE régóta tervezett – az élettudományi képzéseknek, kutatásoknak, fejlesztéseknek és ipari együttműködéseknek helyt adó – Élettudományi Központjának előkészítése is.
  • 4,8 milliárd forintos kormánytámogatással elkezdődhet a Klinikai Központ – elsősorban képalkotó diagnosztikai – eszközparkjának megújítása, és ezáltal a betegellátási, a kutatási és az oktatási tevékenység szinergiáinak jobb kihasználása.
  • A Klinikai Központ 591 millió forintnyi többletkapacitásának befogadásáról született döntés, fedezetet teremtve ezzel korábban nem finanszírozott ellátásokra.
 
A kutatási infrastruktúra terén a legnagyobb eredmény az a kormánydöntés, aminek révén 1,75 milliárd forintból elkezdődhet az ELI Science Park területének előkészítése. Egy meglévő épület szintén kormányzati forrásból történő átalakítása révén pedig megvalósulhat a Science Park első projektje, az Inkubátor ház építése, amely laboratóriumokkal és egyéb kutatás segítő infrastruktúrával ad otthont a HCEMM (Hungarian Centre of Excellence for Molecular Medicine) projektnek.
 
A közleményből nem derül ki pontosan, hogy mennyi ebből az uniós és mennyi a kormányzati támogatás. A számokat összeadva 20,791 milliárd forint összeértékű támogatás rajzolódik ki. A teljes és pontos összegre, valamint az uniós támogatás pontos mértékére vonatkozó kérdéseinket elküldtük a közleményben megadott címre, a válaszokkal frissítjük cikkünket.

Frissítés: a fentiek mind kormányzati támogatások, viszont összesen mintegy 40,5 milliárd forintnyi uniós forrásból valósulhat meg sok-sok más projekt. 
 
Így az orvos- és egészségügyi képzési szakterület elméleti és gyakorlati hátterét megteremtő Elméleti Tömb kialakítása (egyedül Szegeden nincs az Orvostudományi Kar és egyéb egészségtudományi karok által használható Elméleti Tömb a 4 orvosi karral rendelkező egyetem közül), valamint
  • a három lakóépületben, gyakorlati oktatásra nagy kompromisszumokkal alkalmas Fogorvostudományi Kar elköltöztetése a felújításra kerülő Vasas Szent Péter utcai volt rendelőintézetbe – (Elméleti Tömb + Fogorvostudományi Kart érintő fejlesztéseket beleértve együttesen 6,89 milliárd forint);
  • a fenti célokhoz kapcsolódva, skill laborok fejlesztésére további 0,79 milliárd forint támogatást nyert az egyetem.
Ezen kívül kutatás-fejlesztésre mintegy 29 milliárd forint uniós pályázati forrást nyert még az egyetem.
 
De uniós forrásból (1,5 milliárdból) újul meg a Gyerekklinika és kerül kialakításra a Gyermek Sürgősségi Osztály, valamint (1,4 milliárd forint) Gyermek és ifjúságpszichiátriát érintő infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg.

A minőségi egészségügyi közszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosításának fejlesztése keretében ápolási eszközpark fejlesztések valósulnak meg (445 M Ft), valamint lehetőség nyílik a betegbiztonságot támogató gyógyszer-adagoló berendezés beruházására (199 M Ft). 
 
De jut 101 millió forint uniós pályázati pénz napkollektorok telepítésére, valamint az intézmény kiterjeszti a duális képzést a szociális, segítő képzések területére, együttműködve a Gál Ferenc Főiskolával, az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel valamint az egyházak által fenntartott szociális intézményekkel. Ez utóbbira az SZTE 194 milliót nyert.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!