8p

Továbbra is optimisták a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv), de jól láthatóan megjelentek az első intő jelek, amelyekre érdemes odafigyelni – ez volt az egyik fő megállapítása a VOSZ Barométer harmadik negyedéves kutatásának, ami ezúttal is 600 kkv (köztük 400 VOSZ-tag) megkérdezésével készült. A kockázati lista élére a kiszámíthatatlanság került, de nem olyan értelemben, ahogy azt az Orbán-kormányok ideje alatt az ad-hoc törvénykezés jelentette. Sokkal inkább a konkrét gazdaságpolitikai irányok meghatározásának hiányáról van szó.   

„A harmadik negyedévben is jobban alakult a VOSZ Barométer az előző időszakhoz képest, de azért árnyalni fogom ezt a képet” – kezdte előadását Kozák Ákos, a VOSZ társelnöke, aki először az Egyensúly Gazdaságkutató legfrissebb makrogazdasági előrejelzéseit ismertette. Ezek azok a peremfeltételek – mint fogalmazott –, amelyek a vállalkozók hangulatát, kilátásait is befolyásolják.

Kozák Ákos szerint az összkép pozitív a vállalkozások körében, de oda kell figyelni az intő jelekre
Kozák Ákos szerint az összkép pozitív a vállalkozások körében, de oda kell figyelni az intő jelekre
Fotó: Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)

Javuló GDP, romló infláció

Az Egyensúly Gazdaságkutató prognózisa szerint idén 1,6 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, majd 2027-ben 2,5 százalékra pöröghet fel a növekedés üteme. „Idén mérsékelten, jövőre pedig egy jóval kedvezőbb GDP-kilátásunk van” – értékelte a várakozásokat Kozák Ákos.

Majd hozzátette, hogy idén visszafogott, 1,8 százalékos éves átlagos inflációval számolnak, de a kereslet és a beruházások megugrásának következtében jövőre már lényegesen magasabb, 3,4 százalék lehet a fogyasztóiár-index.

A forint árfolyama is gyengébben alakulhat 2027-ben, ami szintén hozzájárulhat az infláció növekedéséhez: idén 370 forintos, jövőre a 380-385 forint közötti sávba emelkedő euróárfolyam várható.

További friss árfolyamokat itt találhat, laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár elemzéseit pedig a témában itt olvashatja.

Az elmúlt hónapokban enyhén emelkedő, 2026-ban összességében 4,5 százalékos munkanélküliségi ráta jövőre a javuló beruházási kedv hatására 4,2 százalékra csökkenhet. Ez 3,3 százalékos mediánreálbér-növekedéssel párosulhat.

A beruházások a jövő évi kedvezőbb kilátások ellenére idén is csalódást okozhatnak.

„Nagy reményeket táplált a gazdaságpolitika azzal kapcsolatban, hogy idén fordulat következhet be, de 2026-ban is több mint 3 százalékkal csökkenhetnek a beruházások”

– folytatta Kozák Ákos.

Megjöttek az első intő jelek

A VOSZ Barométer összességében romlott a harmadik negyedévben a második negyedévhez képest: 52-ről 50 százalékra mérséklődött és egy „semleges tartományba tért vissza”. Ez leginkább annak tudható be, hogy az üzleti hangulat 63-ról 58 százalékra, a beruházásokkal kapcsolatos várakozások pedig 30-ról 27 százalékra estek. Miközben a pénzügyi helyzet megítélése továbbra is stabil a cégek körében és a várakozások is javultak. „Ezzel van a legkevesebb probléma” – fogalmazott Kozák Ákos. Majd hozzátette:

„Nem tragikus a VOSZ Barométerben mért visszaesés, de oda kell figyelni rá. Nagyon izgalmas lesz az év végi, negyedik negyedéves adatfelvétel, hogy abban milyen tendenciákat látunk majd.”

Kozák Ákos azzal folytatta, hogy országosan a megkérdezett vállalkozások a kiszámíthatatlanságot tartják a legnagyobb kockázatnak. Ez azonban nem a napról napra változó törvénykezést, az új jogszabályok megjelenését jelenti (mint ahogy az az elmúlt 16 évben volt jellemző), hanem az egyértelmű gazdaságpolitikai irányok hiányát.

„A vállalkozások nem ismerik a pontos gazdaságpolitikai irányokat, nem tudják, milyen lesz a támogatáspolitika, az iparpolitika, milyen ágazatoknak, milyen méretű cégeknek kedvezhetnek a kormány intézkedései”

– magyarázta Kozák Ákos. Majd hozzátette, hogy a vállalkozások annyit már éreznek, hogy a támogatáspolitika merőben más lesz, mint amilyen az Orbán-kormányok ideje alatt volt.  

„A megelőlegezett bizalom továbbra is tetten érhető, de nagyon vigyázni kell rá, hogy az mikor illanhat el, vagy sérülhet meg” – mondta a VOSZ társelnöke.

A klímaváltozás is egyre nagyobb gond

A vállalkozások a saját üzletmenetükkel kapcsolatban továbbra is úgy vélik, hogy a munkaerőhiány, illetve a csökkenő vásárlóerő jelenti a legnagyobb problémát. Ez utóbbi első hallásra ellentmondásosnak tűnhet, hiszen az elmúlt évben (és idén is) a lakossági fogyasztás számít a magyar gazdaság egyetlen igazi motorjának.

„A gyenge kereslet nem a végfelhasználóknak való értékesítésnél, hanem a vállalatok egymás közötti eladásainál jelentkezik igazán” – adott egy lehetséges magyarázatot Kozák Ákos.

A VOSZ-tagoknál a veszteséges működés továbbra is az első számú üzleti kockázat (24-ről 28 százalékra nőtt az aránya). De az éghajlatváltozás – különösen az idei nyár után – szintén egyre hangsúlyosabb kockázatként jelenik meg.

Tízből négy vállalkozás gyengébb árbevételt érhet el

Majd Kozák Ákos a 7 százalékpontot csökkenő üzletihangulat-indexre tért ki, amit „nem jelentéktelen” mértékűnek titulált. „Ismét borúsabbá váltak a gazdasági kilátások, van egy kockázatészlelés a vállalkozókban” – fogalmazott a VOSZ társelnöke. A pozitív negyedéves gazdasági kilátásokat tükröző mutató 60-ról 53 százalékra, az egyéves kilátásokat jelző várakozások 67-ről 57 százalékra estek vissza.

„Ezek jelentős elmozdulásnak tekinthetők, bár a mutatók még mindig egyfajta optimizmusról árulkodnak ” – érzékeltette Kozák Ákos.

Aggasztónak tűnik, hogy a cégvezetők 40 százaléka már arra számít, az árbevételük elmaradhat idén az év elején várttól. A tervek felülmúlását pedig mindössze a kkv-k 10 százaléka várja. Bár az is igaz, hogy a kis- és középvállalkozások árbevétel-várakozásait kevésbé lehet olyan pontosan előrejelezni, mint egy nagyvállalatét.

Lőttek az eredeti minimálbéremelési tervnek

„A beruházásokkal kapcsolatos vállalkozói hangulat alátámasztja a makrogazdasági számokat, a kettő egy irányba mutat. Ha tisztább lesz az új támogatáspolitika, ezen a soron is javulás következhet be” – jelentette ki Kozák Ákos. A VOSZ társelnöke az Mfor kérdésére elmondta, hogy a Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) átfutó, európai uniós forrásokból megvalósuló kkv-támogatási programok kidolgozása idén már nem, csak a jövő évtől várható.  

„A termelékenység javítására és az exporttevékenység támogatására kell fordítani ezeket a forrásokat. Nem az egyes vállalkozások, hanem a nemeztgazdaság növekedési érdekét kell szem előtt tartani. Hiszen végső soron a cégeknek is akkor lesz jobb a helyzetük, hogyha pörög a gazdaság”

– fogalmazott Kozák Ákos.

A sajtótájékoztatón kiemelt figyelmet kapott a jövő évi minimálbérről és a garantáltbér-minimumról folytatandó tárgyalások helyzete.

Már csak azért is, mert a VOSZ felmérése szerint a vállalkozók 20 százaléka egyáltalán nem emelné a minimálbért, míg 46 százalékuk legfeljebb 6 százalékos minimálbéremelést támogatna.

A visszafogott várakozások elsősorban azzal magyarázhatók, hogy a koronavírus-járvány óta különösen elvált a béremelkedések üteme a termelékenység növekedésétől. A jelenségről bővebben ebben a cikkben írtunk:

„A 2025-től számított hároméves bérmegállapodás 9, 13, jövőre pedig 14 százalékos minimálbéremelési ütemet irányzott elő, 3,4, 4,1, jövőre pedig 4,3 százalékos GDP-növekedésre alapozva. Nos, ettől a tényleges gazdasági növekedés mértéke nemhogy nüansznyira maradt el, hanem a töredéke volt” – fogalmazott Perlusz László, a VOSZ főtitkára. Jelenleg a cégek 94 százaléka egyáltalán nem tervez fizetésemelést, ami persze az év vége felé, a szezonalitás miatt érthető (a béremelések leginkább az év első hónapjaiban szoktak megvalósulni), de mégis utal a vállalkozások visszafogott bérfejlesztési terveire.

Perlusz László elmondta, hogy október második felében biztosan összeülnek a kormánnyal, hogy egyeztessenek a jövő évi minimálbérről
Perlusz László elmondta, hogy október második felében biztosan összeülnek a kormánnyal, hogy egyeztessenek a jövő évi minimálbérről
Fotó: Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)

Bár konkrét előrejelzést Perlusz László nem tett a jövő évi minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés mértékére vonatkozóan, annyit elárult, hogy zajlanak a tárgyalások a kormány és a vállalkozói szféra között. Október második felében pedig biztosan összeül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma.

Finomhangolná a VOSZ a vagyonadót

A vagyonadóval kapcsolatban Perlusz László elmondta, hogy megtették a javaslataikat a kormánynak a tervezet finomítására, aminek a VOSZ véleménye szerint jobban figyelembe kellene vennie a kisebb, 1-5 milliárd forint közötti értékű vállalkozások érdekeit.

„Nem az a kérdés, hogy elfogadható-e a vagyonadó, hanem az, hogy mennyire szolgálja a hazai kkv-szektor érdekeit. Véleményünk szerint finomítani kell a tervezetet a jelenlegi formájában. A kormány a nyáron heroikus küzdelmet folytatott és sikerrel is járt az európai uniós források hazahozatala érdekében, azonban a szakmai vitát nem lehet megúszni a vagyonadó bevezetésével kapcsolatban”

– fogalmazott Perlusz László.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!