2p

Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.

Az EU Tanácsa kedden elfogadta az Európai Bizottság javaslatát, amelynek értelmében 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válik hozzáférhetővé Magyarország számára, és megnyílik az út ahhoz, hogy minden magyar felsőoktatási intézmény ismét teljes körűen részt vehessen az Erasmus+ és a Horizont Európa programokban.

A döntést követően Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa az alábbi nyilatkozatot tette:

„Ez is világosan jelzi, hogy Magyarország egyértelműen visszatért az európai útra. Az elmúlt hónapokban az új kormány jelentős előrelépést tett a jogállamiság helyreállítása terén, és a korábbi kormány több döntését is visszavonta. A jogállamiság tiszteletben tartása alapvető feltétele az uniós forrásokhoz való hozzáférésnek. Örömmel fogadom, hogy a Tanács a mai határozatával elfogadta a költségvetési feltételrendszerről szóló rendelet alapján bevezetett intézkedések megszüntetésére irányuló javaslatunkat. Mostantól minden magyar egyetem részt vehet az Erasmus+ hallgatói mobilitási programban. Ez is azt mutatja, hogy a jogállamiság helyreállítása érdekében tett magyar erőfeszítések meghozzák az eredményüket.”

A pozitív értékeléshez – többek között – helyre kellett állítani hazánkban a jogállamot, fel kellett számolni a korrupciót, átláthatóbbá kellett tenni a közbeszerzéseket, nagyobb hatásköröket kellett biztosítani az Integritás Hatóságnak, fel kellett számolni a KEKVA-kat, és szigorúbbá kellett tenni a vagyonnyilatkozati rendszert – idézte fel a döntéshez vezető utat Kármán András pénzügyminiszter.

Kármán András szerint sokat dolgozott az új kabinet az uniós forrásokért
Kármán András szerint sokat dolgozott az új kabinet az uniós forrásokért
Fotó: Facebook/Kármán András

A tárcavezető az Orbán-kabinetet bírálva úgy vélte, az előző kormány nem tudta és nem is akarta ezeket megtenni,

„inkább beáldozta volna ezeket az összegeket, és inkább megfosztotta volna a magyar diákokat és kutatókat a nemzetközi lehetőségektől”

– áll a pénzügyér Facebookon közzétett posztjában.

Kármán András azt írja, az új kormány teljesítette a feltételeket, felszabadította a forrásokat, és azt ígérte, ezeket a magyar emberekre és a gazdaságra fogunk fordítani!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG