Magyarországon jelenleg baloldali gazdaságpolitika érvényesül, ami az adóemelések felé mutat – közölte a Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Hír TV Bayer Show című műsorában adott interjúban, amelyben a parlamenti választások óta eltelt fél évet értékelte hétfőn este.
Úgy fogalmazott, a jelenlegi intézkedések magyarázatát keresve arra jut, hogy a baloldali gazdaságpolitikára jellemző az adóemelés. „Most is ez a helyzet, baloldali kormány, adóemelés” – mondta.
Kitért a vagyonadóra is
A vagyonadóról szólva úgy fogalmazott, hogy a sikeres vállalkozások megadóztatása visszafoghatja a beruházásokat, ami végső soron a munkavállalóknak árthat. Hozzátette, a gazdasági élet szereplői is kedvezőtlennek tartják az intézkedést, mert az gyengíti a vállalkozásokat és csökkenti a foglalkoztatás bővítésének lehetőségét.
Úgy vélte, a jelenlegi gazdasági teljesítményhez a korábban Magyarországra érkezett nagyipari beruházások is hozzájárulnak, köztük a BMW, a Mercedes és a kínai BYD fejlesztései.
Ugyanakkor azt mondta, hogy az utóbbi időszakban nem születtek új, a befektetéseket és beruházásokat ösztönző döntések, a gazdaságpolitika iránya pedig szerinte az adóterhek növelése felé mutat.
Hankó Balázzsal elkezdődött a jobboldal felszámolása?
Orbán Viktor az interjúban hangsúlyozta, a börtönben lévő politikusok ártatlanok, ügyeik pedig politikaiak és propagandisztikusak. Szerinte Hankó Balázst és Seszták Miklóst politikai okokból vitték el azért, hogy rajtuk keresztül megvádolják a Fideszt és megpróbálják a jobboldalt fölszámolni.
Hozzátette,
emiatt hozták létre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt (NVVH) is, amelyet az interjúban politikai rendőrségnek és ÁVH-nak is nevezett.
A volt kormányfő beszélt az aranykonvoj ügyről is, aminek szerinte nincs köze a hatalommal való visszaéléshez, szerinte a jobboldal felszámolása a cél.
Az ügyet Európa egyik legnagyobb korrupciós ügyének nevezte, és azt állította, hogy abban nyugati szereplők és ukránok is érintettek.
Magyar Pétertől Kármán Andrásig
A pártjával óriási választási vereséget fél éve elszenvedő Orbán Viktor a tévéstúdióban a Telex szemléje szerint magabiztosan, név szerint, sorban aggatta a negatív minősítéseket a Tisza-kormány jelenlegi minisztereire:
- Kapitány István szerinte nem ért a gazdaság több területéhez
- Orbán Anitára csak kabinetfőnökként hivatkozott, akinek eddig szerinte csak néhány dolog elrendezése volt a ferladata.
- Kármán Andrást pedig „gyenge vezetőnek” titulálta.
De nem maradt ki a sorból Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid sem. (MTI/ Telex)

