5p

A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet új éves adókötelezettséget vezetne be a nagy vagyonnal rendelkező magánszemélyek és bizonyos vagyonkezelési struktúrák számára. A javaslat szerint az 1 milliárd forintot meghaladó nettó vagyonrész után kellene adót fizetni, az adó mértéke pedig 100 milliárd forintig 1%, míg az ezt meghaladó adóalap-részre már 1,5% lenne. A tervezet ugyanakkor nemcsak adózási, hanem jelentős értékelési, számviteli és dokumentációs kérdéseket is felvet, amelyek a gyakorlatban akár nagyobb kihívást jelenthetnek, mint maga az adófizetés. 

Az önbevallás csak az első lépés, a valódi kérdés az értékelés

A tervezet alapján a vagyonadót az érintetteknek önadózással kellene megállapítaniuk és bevallaniuk. Ez első látásra egyszerűnek tűnhet, a gyakorlatban azonban az egyik legösszetettebb kérdés az lesz, hogy az egyes vagyonelemeket milyen értéken kell figyelembe venni. A szabályozás több esetben előírja az úgynevezett rejtett tartalékok meghatározását (ami bizonyos társaságok könyveiben szereplő ingatlanok, részesedések és értékpapírok piaci értékének és könyv szerinti értékének a különbözete), amelyhez könyvvizsgálói feladatokat is rendel.

A javaslat több esetben szakértői értékelést feltételez, különösen nagy értékű ingatlanok, vállalkozási részesedések vagy más nehezen értékelhető vagyonelemek esetén. Emellett a szabályozás az értékbecslés költségeinek részbeni adójóváírását is lehetővé tenné, ami szintén azt mutatja, hogy a jogalkotó számol a külső szakértők bevonásával. 

„A vagyonadó egyik legnagyobb kihívása, hogy a vagyonelemek jelentős részének nincs egyetlen, vitathatatlan értéke. Egy vállalkozásban lévő rejtett tartalékok, egy nagy értékű ingatlan vagy akár egy speciális befektetési struktúra esetében az érték meghatározása komoly szakmai felkészültséget és megfelelő dokumentációt igényelhet. Fontos lesz annak meghatározása, milyen szerep hárul a tervezetben szereplő értékelési hierarchiában a különféle értékelési módszerek közötti eligazodást támogató, az értékeléseket készítő, illetve az azokat felülvizsgáló szakértőkre, könyvvizsgálókra” – emelte ki Radványi László, a PwC Magyarország vezérigazgatója.

A vagyonadó újraértelmezheti a konszolidált beszámolók szerepét

A vagyonadó kapcsán kevésbé tárgyalt, mégis fontos kérdés lehet a vállalatcsoportok értékelése. Számos tulajdonosi struktúrában ma nem készül konszolidált beszámoló, ugyanakkor a vagyon meghatározása során felmerülhet, hogy egy cégcsoport értéke miként állapítható meg a leghatékonyabban és leginkább alátámasztható módon. Egy megfelelően elkészített konszolidált pénzügyi beszámoló jelentősen egyszerűsítheti az értékelési folyamatot, különösen összetett vállalatcsoportok esetében.

„Egy vállalatcsoport esetében kulcskérdéssé válhat, hogy rendelkezésre áll-e konszolidált éves beszámoló. Egy olyan struktúránál, ahol egy anyavállalat például számos leányvállalatot birtokol, jelentős különbséget jelenthet, hogy minden egyes társaságot külön kell értékelni, vagy rendelkezésre áll egy megfelelően elkészített konszolidált éves beszámoló, amelyre az értékelés építhető. Ez nemcsak az adminisztratív terheket csökkentheti, hanem az értékelési folyamat hatékonyságát és átláthatóságát is jelentősen javíthatja. Természetesen ennek kapcsán is még merülnek fel nyitott kérdések, például hogyan kell kezelni olyan speciális saját tőke elemeket, mint a külső tagokra jutó részesedés értéke” – mondta Halmosi Gábor, a PwC Magyarország cégtársa.

A felkészülés már most elkezdődhet

Bár a vagyonadó-tervezet még a jogalkotási folyamat elején jár, már most látható, hogy a legnagyobb kihívást várhatóan nem az adókulcs mértéke, hanem a vagyonelemek azonosítása, értékelése és megfelelő dokumentálása fogja jelenteni. Az érintetteknek célszerű mihamarabb áttekinteniük vagyoni struktúráikat, az értékelést igénylő eszközöket és a rendelkezésre álló pénzügyi információkat.

A következő hónapokban ezért várhatóan egyre nagyobb szerepet kapnak az értékelési szakértők, könyvvizsgálók és számviteli tanácsadók, akik segíthetnek megalapozni egy olyan dokumentációt, amely egy későbbi vagyonadó-bevallás alapjául szolgálhat. 

„A vagyonadó bevezetése kapcsán a figyelem természetes módon az adókulcsokra irányul, ugyanakkor a tényleges felkészülés a legtöbb érintett számára nem az adófizetéssel, hanem a vagyon feltérképezésével, az értékelések elkészítésével és a megfelelő alátámasztó dokumentáció összeállításával kezdődik. A megfelelő felkészülés érdekében célszerű már most áttekinteni a vagyoni struktúrákat, és készülni az új adminisztratív és számviteli elvárások teljesítésére. Ez a felkészülés azonban nemcsak az adóalanyok, de a kapcsolódó értékelési és felülvizsgálati feladatokban részt vevő szakértők számára is sok feladatot jelent. Ráadásul a törvénytervezet számos kérdést hagy nyitva, melyeket a hatálybalépés előtt a törvényalkotónak és a szakmai szervezeteknek együttesen kell megválaszolniuk” – hangsúlyozta Könczöl Enikő, a PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágat vezető cégtársa.

A vagyonadóról beszélgettünk a legutóbbi Klasszis Podcastban a Jalsovszky Ügyvédi Iroda partnerével, nemzetköziadó-szakértőjével: 

A vagyonadóról beszélgettünk a legutóbbi Klasszis Podcastban a Jalsovszky Ügyvédi Iroda partnerével, nemzetköziadó-szakértőjével:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!