6p

Az 50 év felettiek aránya már most meghaladja a 40 százalékot, többségük azonban nem tudja, hogyan maradjon aktív a nyugdíjaskor előtt és azután is, és hogyan öregedjen egészségesen. Az ÉletPlusz Program egyéves fennállása alkalmából tartott eseményen a szakértők arra bíztatják az 50 felettieket, hogy maradjanak nyitottak és bátrak.

A magyarok kétharmada szerint az egészségügyi problémák az idősödés óhatatlan velejárói. Az 50-69 évesek fele gondolt már magára úgy, hogy túl idős bizonyos tevékenységekhez, és több mint harmaduk nem is vág bele valami újba a korával kapcsolatos aggodalmak miatt – áll a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány és a Haleon közös kutatásában.

Az idősödéssel kapcsolatos gondolataink és hiedelmeink hatással vannak arra, hogy mennyire teszünk aktív lépéseket a pozitív öregedés elérése felé. Egy amerikai kutatás szerint azok, akik pozitívabban tekintenek az öregedésre, átlagosan 7,5 évvel tovább élhetnek.

A Tudatos Öregedés és a Haleon hazai felmérése pedig arra mutat rá, hogy azok, akik negatívan tekintenek az öregedésre, általában rosszabb jövőbeli kilátásokra számítanak, kevésbé hajlandóak proaktív lépéseket tenni a jóllétükért, és kevésbé érzik képesnek magukat ezek alakítására.

Az ageizmussal előbb-utóbb mindenki szembesül

A kor nem határ – vallják az ÉletPlusz Program életrehívói, akik egyéves fennállásuk redményeit értékelő beszélgetésekkel ünnepelték meg.  

„Tovább élünk, mint valaha, ezért törekednünk kell arra, hogy a pluszéveket jó egészségben töltsük. Az öngondoskodás az egészség megőrzésének egyik alapvető, de gyakran alábecsült része: a betegségek megelőzésére, a kisebb egészségügyi problémák kezelésére és az általános jó közérzet fenntartására irányuló tudatos lépések megtételét jelenti. Az öngondoskodás egyéni ügy, de annak megvalósítása már össztársadalmi érdek. Az is fontos, hogy ebben a nagy zajban ki tudjuk szűrni, mely egészségügyi információk értékesek” – magyarázta a kedd délelőtti eseményen a lehetséges megoldást Lember Szilvia, a programot támogató Haleon Hungary Kft. Country Managere.

Balról jobbra: Azurák Csaba moderátor, Milánkovics Kinga, a Tudatos Öregedés Alapítvány társalapítója, Lember Szilvia, a programot támogató Haleon Hungary Kft. Country Managere, Bod Péter Ákos közgazdás, volt jegybankelnök és Monostori Judit demográfus
Balról jobbra: Azurák Csaba moderátor, Milánkovics Kinga, a Tudatos Öregedés Alapítvány társalapítója, Lember Szilvia, a programot támogató Haleon Hungary Kft. Country Managere, Bod Péter Ákos közgazdás, volt jegybankelnök és Monostori Judit demográfus
Fotó: Klasszis Média

Különösen fontos ez az ötvenes korosztálynak, az úgynevezett szendvicsgenerációnak, akik egyszerre gondoskodnak a gyermekeikről és az idős szüleikről. Mindeközben az ageizmussal, az idősödés előítéleteivel is meg kell küzdeniük, ezért a Haleon hosszú távú együttműködést kezdeményezett a Tudatos Öregedés Alapítvánnyal.

A két szervezet közösen indított ÉletPlusz néven szemléletformáló kampányt azzal a céllal, hogy az 50 felettiek pozitívabban viszonyuljanak az öregedéshez és felismerjék az öngondoskodás fontosságát.

„Bár az aktív, tudatos öregedés képe az elmúlt években egyre hangsúlyosabban jelent meg a közbeszédben, ez a szemlélet még mindig nem terjedt el széles körben. Pedig elemi érdekünk, hogy az öregedésről konstruktívan gondolkodjunk, tervezzünk, és tudatosan készüljünk fel egy aktív időskorra. Ha valami, akkor ez biztosan nagyon jó beruházás a saját, és a családunk jövőjébe” – mondta Milánkovics Kinga, a Tudatos Öregedés Alapítvány társalapítója.

Milyen szerepe van a szendvicsgenerációnak az ezüstgazdaságban?

Monostori Judit demográfus arról beszélt, hogy hiába van negatív diskurzus a társadalomban az idősödő generációról, igencsak megváltozott a korosztály helyzete, hiszen a nyugdíj felettiek foglalkoztatottságában dinamikus növekedés látható.

„Már nem úgy van, hogy nyugdíjba vonulunk és vége a világnak. Már megnyúlik az ezt követő szakasz, és sok esetben lerövidül a tehetetlen öregség állapota” – tette hozzá a szakember.

Ezért nem mindegy, milyen tudást tudunk életük során elsajátítani, amit a nyugdíj után is hasznosíthatunk. Azt is tudatosítani kell, hogy a mai ötvenesek-hatvanasok teljesen más erőforrásokkal rendelkeznek, mint a mai fiatalok. Lehet, hogy lassabbak, de sokkal kevesebb hibával dolgoznak, a fluktuáció is kevésbé jellemző rájuk.

Bod Péter Ákos közgazdász, volt jegybankelnök, a Klasszis Média állandó szerzője szerint is fontos, hogy mennyire jelen van a munkaerőpiacon ez a korosztály. Még annak ellenére is, hogy Magyarországon az aktív korú népesség száma csökken, évről évre 50 ezer fővel. De miközben kevesebben fognak dolgozni, jó, ha ez a réteg aktív, motivált és egészséges marad.

„Baj lenne, ha ez a humán tőke elveszne. Mert az euróövezeti országoktól eltérően Magyarországon ugyan sok megy a gazdaságra, de kevés az emberi tőkébe” – mutatott rá az egyetemi professzor arra, hogy az államnak nagy szerepe van az ezüstgazdaság alakításában.  

Az idei kormányváltás kapcsán pedig megjegyezte: az ilyen sokkszerű rendszerváltások mindig tesztelik ezt a korosztályt, akiknek nem csupán tanulni, hanem felejteni is tudniuk kell. Ezért komoly kihívás ennek a generációnak, hogy rugalmas maradjon.

A szakértők szerint a kormányváltás óta sokkal könnyebben oda tudnak jutni a szektor szereplőihez és irányítóihoz, így jóval magasabb szintre léphetnek a tudatos öregedést illetően. Azt is kiemelték, hogy milyen fontos az élet végéig tartó tanulás, mint örömforrás és szociális kapocs.

„Ennek a kultúrája azonban Magyarországon még kialakulatlan. És a bankoknak, biztosítóknak is sokkal nagyobb szerepet kéne vállalniuk a jól öregedő társadalom edukációjában” – tette hozzá Bod Péter Ákos.  

Irtsuk ki a sztereotípiákat

A panelbeszélgetés résztvevői arról is szót ejtettek, hogy a szendvicsgeneráció – akiknek a legfontosabb a tudatos öregedés elsajátítása – heti egy napot tölt el gondoskodással, ami nagyon magas szám és nagy kihívás. Az sem jó, hogy közel másfélmillió ember van, aki már az idősödésre való hivatkozással nem vág már bele új dolgokba. Az ÉletPlusz Program célja pedig épp az, hogy ezeket a sztereotípiákat ledöntse.

Az ageizmus, azaz az öregedéssel járó előítéletek lebontását azzal is elő lehetne segíteni, hogy ne gondolkodjunk sokszor ellentétpárokban (vidék-Budapest, öreg-fiatal), mert ezek a szembeállítások rosszat tesznek nemcsak a társasági kapcsolatoknak, hanem a gazdaságnak is. És a politikai kultúrának is nagy felelőssége van. Az egyén szintjén pedig fontos lenne a nyitottság, a rugalmasság és a bátorság megőrzése, amivel nemcsak a fiatal generációval való kapocs erősödne, hanem mintát is mutathatnának nekik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!