4p

Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, illetve Varga-Bajusz Veronika államtitkár letartóztatását is helybenhagyta a törvényszék.

Helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék a Kecskeméti Járásbíróság október 1-jei döntését, amellyel elrendelte Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, valamint Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős korábbi államtitkár letartóztatását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által kifizetett, több mint 17 milliárd forint összegű támogatásokkal kapcsolatos büntetőeljárásban.

A Kecskeméti Törvényszék sajtóosztályának keddi tájékoztatása szerint a gyanúsítottakkal szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőeljárás.

Mint írják, a megalapozott gyanú szerint az NKA működése során a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát az egyik gyanúsított – mint a kultúráért és innovációért felelős korábbi miniszter, az alap elnöke – irányításával arra használták fel, hogy a rendelkezése alá kerülő vagyont tömegesen, a jogszabályoktól és az alapító határozattól eltérően használják fel.

A 2025. július 1-jétől meghirdetett egyedi pályázati kérelmeket érdemi elbírálás nélkül teljesítették, és a kezelt vagyont a 2026-os országgyűlési választások kampányköltségeinek fedezésére, valamint a kérelmezők személyes céljaira fordították.

A gyanúsítottak és társaik a vagyon politikai szempontú, választókerületi lefedettség szerinti elosztása érdekében kettős eljárásrendet működtettek, amelyben a formális és a tényleges döntéshozatal elvált egymástól. A jogszabályok értelmében „a volt miniszter és az alap alelnöke a pályázatok elbírálásában nem vehetett volna részt, a támogatásokról szóló döntéseket azonban ténylegesen nem a kollégium hozta meg, hanem a férfi gyanúsított és esetlegesen más személyek határoztak”. A döntések a formális eljárást, több esetben pedig a kérelem benyújtását is megelőzték.

Az NKA által kezelt vagyont az ideiglenes kollégium neve alatt kiállított támogatói okiratokkal 2025. szeptember 3. és 2026. március 30. között 1079 esetben használták fel a törvényben meghatározott céloktól eltérően, amivel a központi költségvetésnek 17,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak – olvasható a közleményben.

A Kecskeméti Törvényszék megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja fennáll, valamint a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás jogellenes befolyásolásának veszélye is adott, ezért a nyomozási bíró korábbi döntését helybenhagyta.

A törvényszék szerint a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás jogellenes befolyásolásának veszélye is adott
A törvényszék szerint a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás jogellenes befolyásolásának veszélye is adott
Fotó: MTI

A fellebbezések kapcsán eljáró Kecskeméti Törvényszék döntése végleges.

Fidesz: silány és nevetséges

Az „újkommunista hatalom legabszurdabb döntésének” nevezte a Fidesz elnöksége, hogy Varga-Bajusz Veronika volt államtitkárt „pszichikai bűnsegédként” eljárás alá vonták. „Silány és nevetséges” – fogalmaz az ellenzéki párt közleményében, hozzátéve, különösen fölháborító, hogy az államtitkár letartóztatását helybenhagyták.

A Fidesz szerint a fogva tartásnak semmilyen jogalapja nincs, a párt „kényszervallatásnak” nevezi, amelynek célja a megfélemlítés. Úgy vélik, mindenkire vonatkozik, hogy „ha nem gazsulál a hatalomnak, még a legtörvénytisztelőbb polgárból is lehet »pszichikai bűnsegéd«”. Ilyen országot csinált hazánkból a Tisza-kormány.

A volt kormánypárt azt írja, az ártatlanul fogva tartottak mellett kiállnak, jogvédelmet biztosítanak nekik. Azt is ígérik, „a törvénytelen eljárásban” részt vevő személyek kilétét nyilvánosságra hozzák, és megjegyzik.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!