Karácsony Gergely szerint népszavazást kellene tartani az olimpiarendezésről, döntési helyzet pedig akkor lehetne, amikor már a „short listen” szerepel Budapest. Ebbe a szakaszba leghamarabb jövő év közepén léphet a folyamat – tette hozzá a főpolgármester a Telexnek adott interjújában.
„Mindig is olimpiapárti voltam, és mindig is támogattam, hogy legyen erről népszavazás”
– fogalmazott a főpolgármester.
Karácsony Gergely hangsúlyozta: ez egy nagyon nagy vállalás, de – mint mondta – olimpiát nem azért rendezünk, hogy elköltsük az adófizetők pénzét valamire, ami nem térül meg, hanem hogy kihasználjuk, hogy Európa egyik legnagyobb sportinfrastruktúrájával rendelkező országa vagyunk.
A főpolgármester rámutatott arra is, hogy ugyan mindig egy város a szervező, de semmi nem tiltja, hogy más országokat is bevonjanak. Azt mondta, nagyon büszke lenne arra, ha megvalósulna az első nemzetközi, közép-európai olimpia.
Fotó: Facebook/Karácsony Gergely
Mint az interjúban elhangzott, jelenleg a 2036-os olimpiai pályázattal kapcsolatos tájékozódási folyamat zajlik, még nincs budapesti pályázat.
(MTI)

