A BUX remekelt, a forint gyengült


Ismét 6000 forint közelébe ért az OTP.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 247,38 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 23 769,46 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az MTI-nek elmondta, jó napot zárt a budapesti tőzsde, szinte a legjobban teljesítő volt, és a régió szintén "jól húzott". Az igazgató szerint meglehetősen volatilis nap volt itthon és külföldön is, többszöri irányváltással és viszonylag széles mozgásokkal. A fő mozgatóerő az olaj árának javulása, ezen keresztül a rubel erősödése volt, a hazai börzén a rubel irányába kitett társaságok - OTP, Richter - erősödése volt látható. A forint némileg gyengült, elsősorban, mert az MNB tájékoztatójából a piac kiolvasni vélt egy esetleges újabb kamatvágást, ami forintgyengítő hatású - mondta Varjú Péter.

Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliókezelője az M1 aktuális csatornának azt mondta, kivárás jellemzi a piacokat, a Fed szerda esti döntését várja mindenki, ezért volt alacsony a forgalom. Kiemelte, az OTP ennek ellenére nagyon szép emelkedéssel tudott zárni, ami beleillik az elmúlt időszak jó teljesítményébe. A Mol gyengülése a szakértő szerint leginkább annak tulajdonítható, egy erős technikai zónához - 14 ezer forinthoz - közelít az árfolyama, ami erős ellenállást képez, ahhoz, hogy átvigye, a jó hangulat fennmaradására volna szükség.

A Mol 10 forinttal, 0,07 százalékkal 13 785 forintra gyengült, 729,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények 163 forinttal, 2,81 százalékkal 5963 forintra erősödtek, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 397 forintra nőtt, forgalma 133,8 millió forint volt.A Richter-papírok árfolyama 21 forinttal, 0,38 százalékkal 5600 forintra emelkedett, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

Az eurót este fél hétkor 314,04 forinton jegyezték, ami a forint 0,63 százalékos gyengülésének felel meg a nap kezdete óta. A forint dollárban 0,62 százalékkal, svájci frankban 0,52 százalékkal, japán jenben pedig 0,13 százalékkal gyengült szerdán. A dollárt este fél hétkor 289,00 forinton, a svájci frankot 283,75 forinton, a japán jent 2,4287 forinton jegyezték.

Az eurót szerdán este 1,0865 dolláron jegyezték, ami nagyjából megfelel a napi kezdőárfolyamnak, bár napközben 1,09 felett is járt az árfolyam.

MTI/mfor.hu




Aludjon nyugodtan (X)

Stresszes a munkája? Gondok gyötrik? Problémái és rohanó gondolatai nem hagyják elaludni?
A Dreamate elalvást segítő készülék gyógyszermentes elalváshoz és tartós, pihentető alváshoz segíti.
Rendelje meg most!

.
Cikkajánló

Itt az első 2017-es bérkalkulátor!


Számolja ki 2017-es nettóját

.
hirdetés
Hatalmasat kaszált az állam a minimálbér-emeléseken!Hatalmasat kaszált az állam a minimálbér-emeléseken!

A közeledő 2018-as választás árnyékában kihagyhatatlan kampányelem lesz a 2010 óta végrehajtott emelés.

.
hirdetés
elrejt
 
.