2000 óta a magyar infláció átlagban 4,84% volt, az éves diszkontkincstárjegyek hozamszintje pedig 7,07%, míg Németországban 1,45% infláció és 2,30% hozam volt. A magyar realizált reálhozam 2,23% volt, a német 0,85%. Vajon lehet-e ebben változás?
Én azt gondolom, hogy igen. A magyar gazdaságban 2009 óta hatalmas változások zajlanak: a folyó fizetési mérleg többlete elképesztően magasra szökött, a lakossági devizahitelállomány leépült, csökken az állami devizaadósság is, sőt a külföldiek által tartott magyar, forintos állampapírok állománya is igen gyorsan apad: a legutolsó adat szerint 3600 milliárd forint az állomány, ez 1-2 éve a 4500-5000 milliárdos tartományban mozgott jellemzően. A magyar gazdaság a nagyon magas fizetési mérleg többletnek és EU-s támogatásoknak köszönhetően gyorsan építi le a külföldtől való függőséget, és ez azt jelenti, hogy realisztikus közelségbe került az is, hogy egyáltalán ne biztosítsunk hozamprémiumot az eurózónás értékekhez képest - mert nem lesz rá szükség.
Teljesen reális, hogy Magyarország a cseh útra lépjen, ami azt jelenti, hogy akár zéró rövid kamatok mellett is felértékelődési nyomás lehet a forinton. Ez persze azzal is járna, hogy a hosszabb magyar állampapírok hozamszintje is lejjebb csúszik. A cseh 10-éves hozam, amint a grafikonon is látszik ( //www.investing.com/rates-bonds/czech-republic-10-year-bond-yield) csak 0,4%, ami hajszálnyival van csak a német felett.
Elméletileg egy olyan periféria-országnak, amelynek nagyon nagy a fizetési mérleg többlete, olcsó a devizája, és leépül a külföldi befektetőktől való függősége, a hozamszintje alacsonyabb is lehet, mint a magországok hozamszintje. A jelenleg 3,2-3,3% körüli magyar 10-éves hozamokban ennek megfelelően akár még tág tér is lehet lefelé, a rövid oldalon pedig a negatív kamatszint sem elképzelhetetlen...
MTI
