3p

Egyre borúsabb képet festenek az angliai hétköznapokról az ott élő külföldiek, köztük a magyarok. Egy ilyen véleményt közlünk most.

Aranyélet című rovatunkban a hét közepén videós darabokat közlünk, amiben a hét aktuális történéseiről kérdezzük az utca emberét. Csütörtök és vasárnap esténként olvasói levelek jönnek. Bármilyen hétköznapi tapasztalatáról írhat a közvetlen környezetéből, vagy kikapcsolódása idejéről. Jóról is, rosszról is, a lényeg, hogy röviden és szélsőségektől mentesen írja meg. 

Szerkesztőségünk a beérkezett olvasói levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek minden beérkező levelet leközölni. Várjuk írásaikat az  e-mail-címre!

„Tisztelt szerkesztőség!

Én 2006 óta vagyok kint. Nagyon sok minden változott azóta. Hol is kezdjem?

A csőd szélén áll ez az ország. Hatalmasat hibáztak, hogy ki léptek az EU-ból. Most már azok is belátják, akik arra szavaztak, hogy lépjenek ki.

Áru nagyon nem jön be. Már megszokott dolog, hogy üresek a polcok. Szóval válogatni nagyon nem tudunk, ami van azt kell meg venni. Az árakat úgy sutyiba felviszik mindig csak egy kicsit. Olíva vaj 0,96 font volt most 1.20. A hús ára az meg elfogadható. Most már az angolok is nem az 1 vagy 2 fontos dolgokat veszik meg, hanem a 0,95 pennys terméket.

Ha csak az eső lenne a baj! De főleg nem az.  Fotó: Depositphotos
Ha csak az eső lenne a baj! De főleg nem az. Fotó: Depositphotos

Én egy nagy angol cégnél dolgozom. Fix bérem van, nettó 1358 fontot kapok. Ha túlórázom, akkor 200 vagy 400 fonttal többet kapok. De nagyon nem éri meg túlórázni, mert sokat elvisz az adó, mert ez olyan, hogy 2 napot ingyen dolgozom. Spórolni már nagyon nem lehet. De lehet, hogy valaki tud.

Bérelek egy lakást, rezsivel együtt havi 1600 font, megfelezve az 800 font fejenként. Plusz az egyéb, magán kiadások. Szóval alig marad. De most kaptunk fizetésemelést, hogy ne menjünk el. Mert az utóbbi hónapokban sokan el mentek.

Az utazás az is nagyon sokba kerül. A benzin ára meg az egekbe szált. Nagyon nagy az emberhiány. Most már az angolok is kezdenek pánikolni, hogy mi lesz októbertől. Áremelés az biztos, hogy lesz. Sőt, áram se lesz, nagyon úgy néz ki Januárban. Szóval készülhetünk gyertyával. Vizet most nem lehet kapni mert, bepánikoltak az angolok, hogy nem lesz víz. Ez London.

Röviden tömören: áru nincs, az árak mennek fel. Sora árulják a házakat. Nem bírják anyagilag az emberek. Főleg a családosok. De azért még mindig jobb itt a helyzet, mert támogatják az embert anyagilag. Nálam minden elektromosság működik. Ami nagyon sok. Küldök róla képet: 95 fontról indultunk 2020-ban. Most meg 250-et kell fizetni havonta. A házadóm sokkal kevesebb. Bár mi kérdésük van még esetleg, szívesen válaszolok.

Ja, az angoloknak is elegük van már az itteni politikából. A kis emberekkel nem igazán foglalkoznak. Ezeket azért tudom, mert angolokkal dolgozom és sok ismerősöm is van. Akiknek eddig is jól ment, már nekik is el kell gondolkozni, hogy mire költsenek.

Tisztelettel Oláh M. Adrienn”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!