4p

Évekig csak mondogatták, hogy lesz BMW-gyár, ősztől talán épül is Debrecenben. Pár tucat magyar gazdag ember és persze a német főnökök gyermekei eközben már járhatnak a saját fizetős iskolájukba. Ez érdekes gondolatokat csalt ki egyik olvasónkból. Íme!

Aranyélet című rovatunkban a hét közepén videós darabokat közlünk, amiben a hét aktuális történéseiről kérdezzük az utca emberét. Csütörtök és vasárnap esténként olvasói levelek jönnek. Bármilyen hétköznapi tapasztalatáról írhat a közvetlen környezetéből, vagy kikapcsolódása idejéről. Jóról is, rosszról is, a lényeg, hogy röviden és szélsőségektől mentesen írja meg. 

Szerkesztőségünk a beérkezett olvasói levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek minden beérkező levelet leközölni. Várjuk írásaikat az  e-mail-címre!

A szigorúan őrzött debreceni nemzetközi iskola, ahol egy sárga teve és egy kék viziló is várja a gyerekeket. Fotó: mfor.hu
A szigorúan őrzött debreceni nemzetközi iskola, ahol egy sárga teve és egy kék viziló is várja a gyerekeket. Fotó: mfor.hu

"Tisztelt szerkesztőség!

Néhány hete olvastam Önöknél, hogy most már tényleg elkezdik építeni a BMW-gyárat Debrecenben. Ezzel a BMW-s dologgal kapcsolatban írok most, de nem a gyárról, az nem annyira érdekel, az is csak a gazdagoknak termel majd.

Múltkor írtam a nyíregyházi állatkertről, most meg azért ragadtam klaviatúrát, mert eléggé felháborított egy dolog Debrecenben. Durvább is lehetnék, de akkor kihúzták volna vagy nem is közlik a levelet. Szóval inkább visszafogom magam, de azért leírom, hogy mi bántott.

Úgy kerültünk oda, hogy a két gyerekkel (9 és 12 évesek) elmentünk a vízi vidámparkba, de mivel én már hallottam a gazdagoknak épített iskoláról, (nyilván a BMW nagyfőnökök és a helyi magyar jómódúak gyerekeinek építették), gondoltam, elgurulunk oda a kocsival és megnézzük, mi fán terem. Lehet-e ide bekerülni, stb.? Segített a GPS meg a panziós is elmondta, hogy ez a suli, hivatalosan úgy hívják, hogy Debreceni Nemzetközi Iskola, nem is Debrecenben van, hanem jó két kilométerre tőle. Egy kis falu szélén.

És tényleg. Vasárnap lévén egy lélek sem volt ott délelőtt, akkora a parkolója, mint egy focipálya. Jól körülvették kerítéssel, meg beléptető rendszer is van, gondolom kamerák is működnek mindenhol a környéken. A kerítésen belül, a bejárathoz vezető sétány mellett, egy bokrokkal elkerített részen láttunk egy fából (?) készült, viszonylag nagy és főleg kék vízilovat, egy ennél is nagyobb sárga tevét, meg padokat és utcai tornaszereket. Az egész olyan oda nem illő volt szerintem, mit keres egy víziló egy iskola előtti téren?

Maga a kétszintes épület egyébként érdekes, ha jól érzékeltem egy másik szögből akkor félköríves, van nekik egy atlétikai pályájuk is, ami modernnek tűnt. De az általános benyomásom az volt, hogy ez egy zárt intézmény, úgy is mondhatnám, hogy luxus gettó, ahova akárkit nem engednek be.

Az iskoláról eddig azt hallottam, hogy a BMW-s külföldi főnökök gyerekei meg a városba települt más külföldi cégek vezetőinek a gyerekei számára építették, állítólag közpénzből vagy abból is. Azt nem tudom mennyiért. Na, ez végképp nem tetszik. BMW-gyár még sehol, de iskolájuk már van? Hogy lehet ez?

Azt is hallottam, hogy egyfajta elit iskola ez, ahol szuper tanárok tanítanak és a végzősöknek biztos lesz jó állásuk. Mivel hivatalosan magyarországi iskola, nyilván vannak benne magyar gyerekek is, de biztos nincsenek többségben. Sajnos senkitől sem tudtam ott megkérdezni, hogy igaz-e a milliós tandíj, amit több helyen is olvasni lehetett, de szerintem tuti. Márpedig ezt ki tudja megfizetni? Ingyenes oktatás, hagyjuk már...

Üdvözlettel

Kis Katalin”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!