3p

Mindenki másképp érzékeli a drágulást. Egyik olvasónknak felment a vérnyomása.

Aranyélet című rovatunkban vasárnap esténként olvasói leveleket adunk közre. Jóról is, rosszról is. Szerkesztőségünk a levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek mindegyiket közölni. Várjuk írásaikat az  e-mail-címre!

Bevásárláskor is egyre nagyobbak a számok
Bevásárláskor is egyre nagyobbak a számok
Fotó: Depositphotos

„Tisztelt szerkesztőség!

Azért írok, mert nagyon felment a vérnyomásom, ami eleve magas. Nem akarom magukat untatni a részletekkel, de a lényeg, hogy azt olvastam, hogy kb. 3 százalékkal akarják emelni a nyugdíjakat jövőre. Állítólag azért csak ennyivel, mert ilyen kicsi lesz az infláció. Azt is lehetett olvasni, hogy az átlagnyugdíj majd 238 ezer forint körül lesz. Na, ekkor kellett leülnöm, mert éreztem, hogy elkezdtem szédülni. Meg is mértem gyorsan a vérnyomásomat: 200/120 lett.

Szerintem ezek teljesen hülyének néznek minket, mármint a kormány. Ki a bánat hiszi el, hogy az infláció idén is csak alig 4 százalék? Senki. Bementek ezek valaha egy közértbe, na jó, szupermarketbe? Láttak már közelről ilyen boltot meg az árakat? Biztos nem vagy csak nagyon régen. És nem csak a nyugdíjasoknak lett rosszabb, hanem sok normál dolgozónak is. 

Van egy lányom, két unokám. A lányom elvált, most egyedül neveli a két iskolás gyereket. Azok esznek, mint a sáskák. De szerintem ez rendben van, én is mindig éhes voltam ilyen koromban. A lányomnak van állása – asszisztens egy kisebb cégnél – de fizetésemelést csak másfél évvel ezelőtt kapott utoljára. Úgy segítek nekik, hogy hétvégente nálam ebédelnek, meg szoktam főzni előre, hogy hét közben is legyen valami rendes étel az asztalukon. Nem minden napra, egy-kettőre. Nem, nem éheznek, de látom a lányomon, hogy kellemetlen neki, hogy sokszor nálam esznek. Biztos rosszul viseli, hogy rászoruló lett. 

Az én nyugdíjam egyébként az átlag alatt van, úgy 180 ezer forint. De a boltban nincs olyan, hogy nekem, nyugdíjasnak olcsóbban adnak bármit is. Mindegy melyik láncba megyek be, nekem az drága, igenis meg kell néznem, hogy mit, mennyiért adnak. Mindig. Én úgy érzem, hogy az infláció legalább 15 vagy 20 százalékos, ráadásul trükkösek, mert ha kiírják, hogy „változatlan áron”, akkor biztos, hogy a mennyiség kisebb. A joghurtnál meg a tejfölnél vettem észre először.

Lényeg, hogy szerintem átver minket a kormány, a nyugdíjakat legalább 15 vagy 20 százalékkal kellene megemelni. Persze, nem mindenkinek, de a többségnek igenis. Hát, csak ezt akartam leírni.

Tisztelettel
B. Istvánné, budapesti olvasójuk"

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!