3p

Rengetegen panaszkodnak a fapadosokra, köztük a Wizz Air cégre is. Most egy Dél-Angliában dolgozó honfitársunk panaszát közöljük.

Aranyélet című rovatunkban vasárnap esténként olvasói leveleket adunk közre. Jóról is, rosszról is. Szerkesztőségünk a levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek mindegyiket közölni. Várjuk írásaikat az  e-mail-címre!

Sokan elégedetlenek a céggel, akárcsak a legnagyobb versenytársával. Fotó: Wizz Air
Sokan elégedetlenek a céggel, akárcsak a legnagyobb versenytársával. Fotó: Wizz Air
"Tisztelt Szerkesztőség!
Név nélkül szeretném megírni történetem.

Még 2020. december 18-án érkeztem Londonba párommal repülővel, onnan autóval Southamptonba. Azóta itt élünk, az országot el sem hagytuk. 2021 májusától dolgozom itt. Az ideiglenes státusz kérelmet 2021 májusában beadtam, majd nyáron elutasította a brit bevándorlási hivatal. Arra hivatkoztak, hogy nem elég a sok csatolt dokumentum és nem 2020 júniusában érkeztünk. Ezt akkor megfellebbeztem.

Idén februárban írtak rám a bevándorlási hivataltól emailt, ebben kértek, hogy kérjem a légitársaságtól írásban, hogy pontosan mikor utaztunk és hol ültünk a gépen. Csak a reptéri visszaigazoló dokumentumot fogadnák el. A reptéri utas becsekkolót és az online repülőjegy vásárlásról szóló dokumentumot sem fogadták el. Az utolsó 3 havi banki kivonatot és a legutóbbi 3 havi munkabérről szóló kivonatot is hiába mellékeltem, mint 2021 májusában is.

A Wizz Airt telefonon hívtam februárban, írtam is nekik. És nagy sokára írtak emailt, abban azt írták, hogy a jelzett foglalási kóddal én és párom nem utaztunk és visszamondtuk az utat. Ez tényszerűen nem igaz, hiszen akkor, 2020. december 18-án este indult gépünk Budapestről Londonba és meg is érkeztünk, de nem gyalog.

Tegnap felhívtam a Wizz Airt és beolvastam az ügyfélszolgálatnak újra az összes kódot. A kért dolgot nem hajlandók megküldeni. De nincs gond, mert a southamptoni képviselő úr ajánlott egy helyi irodát, akik az elutasított státusszal kapcsolatban segítenek. Új kérelmet kell beadni. Ezt tehetem. És a southamptoni iroda a brit légitársaságtól az elektronikus kapu belépési adatot lekérte. Ezt benyújtjuk elektronikusan.

A Wizz Air iroda vezetősége Budapestről hiába beszél mellé, kikérem magamnak, ahogy velem bánnak. Mindenkinek azt ajánlom, hogy kérjen jogi segítséget az ilyen elutasítás után és kérje az elektronikus kapu belépési adatot a reptértől még évek után is a státusz pozitív elbírálása érdekében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!