3p

Beszóltam a Facebookon című rovatunkban a hét legérdekesebb, legtöbb vitát vagy érzelmet kiváltói kommentjeiből szemezgetünk. Ezúttal a nyugdíjak értékállósága került a középpontba.

E héten ez a cikkünk váltotta ki a legtöbb megszólalást:

"A nyugdíjasok idén sem korrekciót, sem nyugdíjprémiumot nem kapnak.”

Varga Mihály már be is jelentette, hogy nem lesz nyugdíjkorrekció, hiszen az infláció „jól alakult”.

"És a nyugdíjasok minden forintot számon tartanak, tehát velük pontosan kell elszámolni. És azt hiszem, az élettapasztalatuk miatt jól is teszik, ha pontos elszámolást követelnek a kormányzattól, láttak ők már olyan kormányokat, amelyek nem adtak, hanem elvettek."  - Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” - 2021

Erről és az ország gazdasági helyzetéről beszélt kollégánk Vég Márton a Trend FM rádióban.

Mit szóltak, ehhez olvasóink?
Íme:

Györgyi szerint:

Akkor, Orbántól és a többi Fidesz nyomorítótól, vissza kell venni a megemelt milliókat és a kisnyugdíjasoknak adni!

Katalin véleménye:

Miért is kéne most kapnunk? 2025-ben nem lesz semmiféle választás, bár nekem -nyugdíjas létemre - nem tudnának annyi pénzt adni, hogy a Fideszre szavazzak!

Anikó szerint:

A nyugdíjasok zöme Fidesz-szavazó, úgyhogy megérdemlik.
Így röviden!

József így gondolja:

Én a miniszterek béremeléséhez kötném a nyugdíj emelést.

Katalin:

Divide et impera! Kiválóan működik!

György így látja:

Legalább annyit kéne emelni amennyit a fizetéseknél.

Anikó:

2022-ben is elmondta szinte minden közvéleménykutató, hogy nagyrészt a nyugdíjas szavazótábor tartja a hatalomban a Fideszt! Megérdemlik, ha szarba sem nézik őket!! A gyerekeik unokáik jövőjéért sem mertek a változásra szavazni.

Mária:

Jó lenne már abbahagyni a nyuggerezést. A fiatalok miért nem tesznek semmit? Inkább elmennek az országból, összefogás helyett. Nem minden nyugdíjas hülye. A fiatalok közt is van sok fidesznyik.

Erzsi szerint:

Az aktív korúaknak a net a legfontosabb, mert az adója miatt kimentek az utcára. Ezek szerint minden más rendben van!

Albert hozzászólása:

Ja, elég volt, legyen bárki, csak Orbánt ne. Aztán nyugdíjat se kapnának. Értelmes szakmát kell tanulni és máris jobban néz ki a bankszámlája.

Erzsébet:

Én ugyan nem vagyok még nyugdíjas, de mérhetetlenül fölháborít, hogy ebben az országban ilyen nagy ellenszenv mutatkozik a nyugdíjasokkal szemben. Úgy gondolom, egyszer mindenki eljut oda, és szidalmazóból szidalmazott lesz..

Ezekről és sok más a nyugdíjasokat érintő kérdésről lesz szó a Piac&Profit Nyugdíjszerviz adásában. Az online adáshoz bárki ingyenesen csatlakozhat az alábbi képre kattintva:

Nyugdíjszerviz
Nyugdíjszerviz

 

Aki pedig ennél is több véleményre kíváncsi, lájkolja az mfor.hu Facebook oldalát itt:

https://www.facebook.com/MenedzsmentForum

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!