4p

Gyűlölködés helyett tisztelet, hazudozás helyett igazmondás kell – véli egyik olvasónk.

Aranyélet című rovatunkban vasárnap esténként olvasói leveleket adunk közre. Jóról is, rosszról is. Szerkesztőségünk a levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek mindegyiket közölni. Várjuk írásaikat az  e-mail-címre!

Régi módszer: kijelölni egy aktuális ellenséget
Régi módszer: kijelölni egy aktuális ellenséget
Fotó: Pixabay

„Tisztelt Aranyélet! Tisztelt szerkesztőség!

Tanár voltam, illetve még most is annak érzem magam, a magamfajta ember nem tud elszakadni a hivatásától. Szóval tanárként IS figyelem, ami itthon történik. Szerintem tapintható a feszültség, mindenki ideges, csak kevesen tűrik el, hogy más is létezik a világon. Nagyon nem tetszik sok dolog, leginkább az, hogy még a villamoson is köpködnek egymásra az emberek. Szerencsére nem a szó szoros értelmében, hanem átvitt értelemben.

A napokban két külön alkalommal is tanúja voltam egy jelentenek, szinte hajszálra ugyanaz történt, csak más szereplőkkel. Előrebocsátom, hogy megfigyelésem szerint így az év végén sok itt a külföldi és sok a hátizsákos is köztük. Szóval felszállt egy hátizsákos pár és nem vették le a zsákjukat, elkezdtek forgolódni, pedig elég sűrűn álltunk. Nyilván nem szándékosan, de meglöktek egy idősebb bácsit, akinek nem jutott ülőhely (mert a közelben lévő fiatalok nem adták át – szörnyű!), és ez a bácsi nekik rontott és irdatlan káromkodással elküldte őket a francba. Azok persze nem értették, mert külföldiek voltak, angolul beszéltek, de mivel én is tudok angolul és hallottam is már echte angolokat beszélni, azt gondoltam, hogy ők inkább skandinávok lehettek. Magas szőke volt a fiú és volt egy norvég zászló is a zsákon, ebből gondoltam. A lány viszont francia lehetett, legalábbis ezt hallottam ki a kiejtéséből.

Később volt egy másik eset, de ott magyarok voltak a fiatalok, szintén hátizsákokkal, de a hanglejtésükből egyértelmű volt, hogy Romániából jöttek. Azon a villamoson a „sértett” nem káromkodott, viszont lerománozta őket, azok meg már majdnem kikérték maguknak, végül gyorsan leszálltak, nyilván nem akarták hallgatni tovább a mocskolódást.

Én nem így nevelkedtem. Nekem azt tanították a szüleim, hogy legyek megértő, tiszteljem mások véleményét és ha nem értek egyet azzal, akkor magyarázzam el nekik, hogy szerintem miért nekem van igazam, de ne erőszakoskodjak. És főleg ne hazudozzak. Pont ez a lényeg, ezt érzem ugyanis mostanában, elég, ha csak itt elolvasom a maguk cikkeit, amikben a politikusok, leginkább persze a kormányból meg a sleppjéből ipari méretű hazudozást folytatnak. Meg aztán mindig kreálnak egy ellenséget az egyik társadalmi csoportból. Nem sorolom, maguk is tudják, hogy kikre gondolok.

Engem nem tudnak átverni. Bemegyek a boltba és rögtön lelepleződnek. Elolvasom az új, vagyis megemelt rezsiszámlákat és ugyanez történik. Mindenki emelt, a bank, az áramos, a tévés és még a kukás is, persze, hogy a társasházi közös költség is drágult, nem is kicsit, tíz százalékot. Erre mit olvasok mindenhol: a kormány kegyeskedett 3,2 százalékkal emelni a nyugdíjakat. Gratulálok! Még több lesz a szegény itthon.

Sajnos már túl régen mentem nyugdíjba, úgy 15 éve. Nem valami gigantikus nyugdíjjal és azóta alig nőtt valamit a pénzem. Biztos, hogy messze elmaradt az inflációtól. Tudom, hogy lehetne például a svájci rendszerhez is visszatérni, az se valami megváltás, de kisebb lenne a különbség az aktívak fizetéséhez képest, ha jól tudom. Bárki is jön az Orbánék után, gyökeres reformra lesz szükség. Addig viszont túl kell élni valahogy, én is ezt tervezem. Idén is.

Üdvözlettel

Nagy István, Budapest”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!