A vártnak megfelelően 50 bázisponttal csökkentette az alapkamatot hétfőn az MNB Monetáris Tanácsa, így kijelenthető, hogy a döntéshozók továbbra is az óvatos csökkentés mellett vannak. Az várható volt, hogy csökkenni fog a kamat, mivel Simor András jegybankelnök már november végén előre jelezte, illetve azóta már egy rendkívüli kamatvágás is volt.
10 százalékos kamattal zárja az évet a Magyar Nemzeti Bank, miután a harmadik alkalommal is 50 bázispontot vágott a jegybank. Korábban november 24-én kezdte meg a csökkentést a Monetáris Tanács, holott sokan csak 2009-re várták az első kamatvágást. December 8-án aztán egy rendkívüli döntést is hozott a testület, további 50 bázisponttal csökkent a kamat. Akkor sokan azt mondták, hogy ez annak volt betudható, hogy az MNB nem akart egyszerre nagyot vágni a decemberi rendes ülésen.
Az indoklásban a jegybank kifejti, hogy a Monetáris Tanács meglátása szerint az infláció – az elmúlt időszakban megfigyelt tendenciáknak megfelelően – tovább mérséklődhet, és a monetáris politika számára releváns horizonton jóval a 3 százalékos cél alá kerülhet.
"Az ország megítélésének októberben megfigyelt radikális romlása után a külső finanszírozást övező kockázatok fokozatosan mérséklődtek. A bizonytalanság azonban ezzel együtt is számottevő, a monetáris politika továbbra is szűk mozgástérrel rendelkezik" - olvasható az MNB közleményében.
A mostani döntéssel még mindig csak az októberi kamatemelés fele tűnt el. Akkor azért volt szükség rendkívüli 300 bázispontos emelésre, hogy az MNB megvédje a forintot a spekuláns támadásoktól.
A döntésről délután fél háromkor tart sajtótájékoztatót Simor András, az eseményről később beszámolunk.