2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Immár tényleg nagyon közel jutott a 30 nagy amerikai vállalat mozgását tükröző Dow index történelmi rekordjától, a mutató 14 ezer pont felett zárt, és fél százalékra került történelmi rekordjától.

Míg a technológiai szektor indexe minimálisan csökkent, addig a másik két fontos mutató kedden erősödni tudott. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,34 százalékkal, 48 ponttal emelkedett, és 14019 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,19 százalékkal, 6 ponttal 3186 pontra gyengült. Az S&P 500-as mutató 0,13 százalékkal, 2 ponttal 1519 pontra erősödött.

A tőzsdemutatók vegyesen indítottak részben amiatt, hogy a Coca-Cola a vártnál gyengébb negyedéves eredményt ért el, a Goodyear pedig rontott éves nyereség előrejelzésén. A hangulatot némileg javította ugyanakkor, hogy az Avon vesztesége a vártnál kisebb lett, és ennek a hatására a kozmetikai cikkek közvetlen értékesítésében világelső cég árfolyama csaknem 15 százalékkal erősödött.

Megfigyelők szerint a befektetők alapvetően kivárásra rendezkedtek be Barack Obama közép-európai idő szerint hajnali 3 órakor elhangzó évértékelő beszéde előtt, ahol az amerikai elnök várhatóan szót ejt a republikánusokkal kötendő megállapodásról, amivel sikerülhet elkerülni az automatikus költségvetési kiadáscsökkentést március 1-jétől.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!