2p

Zsinórban negyedszer kellett veszteséggel zárnia az évet a japán elektronikai óriásnak, ez pedig komoly zuhanást váltott ki a részvények piacán. 1980 óta nem volt ilyen olcsó a papír, pedig az idei évre már nyereséget vár a társaság.

456,66 milliárd jenes veszteséget ért el a március végén zárult üzleti évében a Sony, ez zsinórban a negyedik veszteséges éve volt - jelentette be a cég pénteken. A cég azt is közölte, hogy tavaly a japán cunami és a thaiföldi földrengések jelentősen sújtották a szektort, idén viszont arra számítanak, hogy visszakapaszkodhatnak. Január és március között a Sony 255,21 milliárd jenes veszteséget szenvedett el az előző év hasonló időszakának 388,8 milliárd jenes mínusza után.

A jelenlegi üzleti évben a cég vezetése 30 milliárd jenes profitra számít, vagyis négy év után talán újra nyereséges lehet a vállalat. A működési eredményt 180 milliárd jenre várja a cég, míg az árbevétel az előrejelzésük szerint 14 százalékkal 7400 milliárd jenre emelkedhet.

A bejelentéseket negatívan fogadta a piac, a Sony papírjai 6,4 százalékos zuhanással zártak a tokiói tőzsdén 1,135 jennel. Ezzel egy komoly történelmi csúcs dőlt meg, hiszen legutóbb 1980-ban volt 1,144 jen az árfolyam, azóta folyamatosan efelett álltak a papírok. A befektetők azért értékelték negatívan a bejelentést, mert a Bloomberg által megkérdezett elemzők például az idén 61,4 milliárd jenes profitot várnak, vagyis kétszeresét, mint a Sony menedzsmentje.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!