Az utóbbi hetekben indultak csökkenésnek a bankközi hitelek kamatai Európában, hétfőn a három hónapos bankközi hitelek dollár alapú kamata 3 százalék alá esett, amire utoljára a Lehman Brothers szeptember közepén történt bedőlése idején volt példa. Úgy tűnik, hogy a központi bankok kamatcsökkentései elérik céljukat, és sikerülhet megszilárdítani a hitelezést.
Az elemzők szerint fontos, hogy az utóbbi napokban nem érkeztek további negatív hírek a bankoktól, sőt a szakemberek arra számítanak, hogy a napokban tovább fog javulni a hangulat. A Brit Bankszövetség adatai szerint a három hónapos dollár alapú kölcsönök kamata, az úgy nevezett Libor-ráta 2,86 százalékra esett vissza hétfőn, ez 17 bázispontos csökkenést jelentett. Az egynapos hitelek kamata 2 bázispontos mérséklődés után 0,39 százalékon állt.
A Bloomberg által készített előrejelzés szerint a Bank of England és az EKB egyaránt 50 bázisponttal csökkentik majd az alapkamatot csütörtöki ülésükön, ezzel csatlakoznak a Fed-hez és az ázsiai jegybankokhoz. A világ legnagyobb központi bankjai október elején egyszer már soron kívül csökkentették a kamatszintet.
A Fed a múlt héten további 50 bázisponttal vágta vissza a kamatszintet, így a tengerentúlon már csak 1 százalék az irányadó ráta, míg Japánban 2001 után volt példa arra, hogy csökkent a kamat. Az ausztrál és az indiai jegybank szintén csökkentette a kamatot az utóbbi hetekben.
Az euró alapú bankközi hitelek kamata 3 bázispontos csökkenés után 4,74 százalékon állt hétfőn, az adatok szerint ez sorozatban a 18. nap volt, hogy csökkent a kamat.
A bankközi kölcsönök kamata akkor kezdett csökkenni, amikor a jegybankok számolatlanul kezdték önteni a pénzt a piacra, növelve ezzel a likviditást. Az EKB például immár egy hónapja kínál korlátlan egynapos euró- és dolláraukciókat a pénzintézeteknek, hogy a forráshiányt megoldja.
A Libor-OIS spread, mely a piacon jelen lévő pénz mennyiségét jelöli, 15 bázispontos csökkenés után 22 4bázisponton állt hétfőn. Szeptember 12-én a Lehman bedőlése előtt ez a mutató 87 bázisponton állt.