1p

Miközben a részvénypiacon érdemi átértékelődések történtek, addig a kötvények és a forint piaca csendes napot tudhat maga mögött.

Az első órát leszámítva szinte folyamatos emelkedés jellemezte ma az OTP piacát. A bankpapír záróára kereken 4400 forint lett, ami 3 százalékos pluszt jelent. Szintén masszív, 1,9 százalékos növekedést hozott a szerda a Richternek. Velük szemben a Mol részvényesei 2,7, míg az Egis tulajdonosok 1 százalékos bukót könyvelhettek el. A holnap jelentő Magyar Telekom 322 forintos záróára stagnálást jelent.

A nagyobb komponensek fenti árfolyamváltozásának hatására a BUX 0,3 százalékkal nőtt.

Messze csendesebb nap volt ma a kötvények másodpiacán. A referenciahozamok csak a legrövidebb (3 hónapos) és a legtávolabb (10 éves) papíroknál változtak, mind a kettőnél 2-2 bázispontos növekedést lehetett feljegyezni.

A forint nagyjából ugyanazt a pályát futotta be, mint tegnap. Gyenge kezdés után lefele csorgott. 17.40-kor egy euró 299,7, egy svájci frank 243,8, míg egy dollár 224,9 forintot ér.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!