1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az részvényenként 219 forint.

Az OTP Bank menedzsmentje várhatóan 61,320 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a 2017. évi eredményéből, amely részvényenként 219 forintos osztalék kifizetését jelenti a részvénytulajdonosoknak - közölte a társaság a tőzsde honlapján csütörtökön az április 13-án tartandó közgyűlés előterjesztései között. A bank 2016. évi eredményéből 53,200 milliárd forint osztalékot fizetett a 2017. évben, amely részvényenként 190 forintos osztalék kifizetését jelentette. A bank a 2017. évi adózott eredményből 25,155 milliárd forint általános tartalékot képez.

A csütörtökön közzétett határozati javaslat szerint az osztalék mértéke részvényenként 219 forint, azaz a részvények névértékére vetítve 219 százalék.



Az egyes részvényeseknek ténylegesen fizetendő osztalék mértékét a társaság alapszabályának megfelelően számítják és fizetik ki, azaz a társaság a saját részvénynek minősülő részvényekre eső osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között. Az osztalék kifizetésére 2018. június 4-től kerül sor az OTP alapszabály szerint meghatározott eljárási rendnek megfelelően - írták.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!