3p

Az első negyedéves gyorsjelentés nem kápráztatta el a vevőket az OTP piacán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 294,18 pontos, 1,10 százalékos csökkenéssel 26 556,35 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az M1 aktuális csatornának elmondta: az OTP gyorsjelentése mozgatta a pénteki tőzsdei kereskedést. A pénzintézet több mint 34 milliárd forintos adózott eredményt ért el az első negyedévben, ami jelentős növekedés az egy évvel korábbi nyereséghez képest. Ez azonban Nagy András szerint elmaradt az elemzői várakozásoktól, ami negatívan befolyásolta a részvény árfolyamát.

Elmondta azt is, hogy a hosszú hétvége előtt általában kis mértékben csökkennek az árfolyamok, a befektetők nem mernek pozícióban maradni.

A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal 16 395 forintra csökkent, 892,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 195 forinttal, 2,73 százalékkal 6960 forintra esett, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 454 forintra gyengült, forgalma 220,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 21 forinttal, 0,38 százalékkal 5549 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
 
Gyengült a héten a forint

Az eurót este fél nyolckor 315,45 forinton jegyezték, ami 0,04 százalékos forinterősödésnek felel meg a napi kezdőárfolyamhoz képest. Az euró 24 órával korábbi, csütörtök esti 315,90 forintos jegyzéséhez képest a forint 0,14 százalékkal erősödött. 

Pénteken napközben az euró árfolyama 314,81 és 316,47 forint között alakult. 

A forint péntek esti jegyzésén euróban 0,45 százalékkal állt gyengébben a hétfői kezdőárfolyamánál, és 1,14 százalékkal gyengébben a hó eleji árfolyamánál. 

A forint a dollárral szemben 0,64 százalékkal gyengült hétfőn. A dollárt este 279,21 forinton jegyezték, az árfolyam napközben 276,97 és 280,20 forint között alakult. 

A hét eleje óta 1,39 százalékkal, a hónap eleje óta 2,69 százalékkal gyengült a forint a dollárral szemben péntek estére.

A svájci frank 286,14 forintos péntek esti jegyzését tekintve a forint 0,09 százalékkal állt gyengébben napi kezdőárfolyamánál. A frank jegyzése 285,33 és 286,99 forint között alakult pénteken.

A frankkal szemben a forint a hét eleje óta 0,96 százalékkal, a hónap eleje óta 0,87 százalékkal gyengült.

Pénteken az euró 0,62 százalékkal gyengült 1,1303 dolláros jegyzésre. A hét elején 1,1403 dolláron, a hónap elején 1,1466 dolláron állt az euró árfolyama.
 
MTI/mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!