2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Csúnya mínuszokkal zárta csütörtöki kereskedési napját a magyar tőzsde.

A Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvéből kiderült, hogy a költségek miatt egyre több ellenzője van a jelenleg futó programoknak. A hír negatív hatott többek között a magyar piacra is, mely a nyitást után egy órával beszakadt, majd a nap végére a BUX index 11,4 milliárd forintos forgalom mellett 1,81 százalékos mínuszt szedett össze és 17 749 ponton zárt.

A vezető részvények közül egyedül a Magyar Telekom tudott némi pluszt összeszedni a rossz hangulatban, hiszen a 380 forintos záróára 0,26 százalékkal magasabb a szerdai zárónál. Ezzel szemben a nap vesztese az OTP lett, mely 2,93 százalékot veszített értékéből és 4660 forinton fejezte be a kereskedést. A Mol 1,83 százalékos mínusz után 17 670 forinton várja a folytatást. A gyógyszergyári papírok közül az Egis volt a nagyobb vesztes, hiszen 19 000 forintos árfolyama 1,24 százalékkal marad el a szerdai árától. A Richter 0,79 százalékos ereszkedés után 35 050 forinton várja a folytatást.

A forint is megérezte a Fed jegyzőkönyv negatív hatását, hiszen a főbb devizákkal szemben gyengült. Így a tőzsdezárás végén egy euróért 292,5, egy amerikai dollárért 221,4, egy svájci frankért pedig 238 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!