18 634 ponton fejezte be a szerdai napot a BUX index, ez 0,16 százalékkal volt magasabb a tegnapi értéknél. A forgalom ma is kimondottan élénk volt, a jelek szerint az ősz beköszöntével ismét előkerültek a vevők a piacon, a nap végére majdnem 15 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.
A vezető részvények felemás napot zártak, főleg a Mol és az Egis húzta vissza a piacot. Az olajcég papírjaiért délután 17 860 forintot adtak, ami 1,33 százalékkal maradt el a tegnapi árfolyamtól. Az OTP eközben sikeresen megbirkózott a 4000 forintos szinttel, 1,41 százalékos drágulás után 4025 forintot ért, a Magyar Telekom 421 forintos jegyzése viszont két forinttal elmaradt a kedditől.
Vegyes napjuk volt a gyógyszergyártóknak is a piacon, hiszen a Richter 39 500 forintos záróárfolyama 1,28 százalékos javulásnak felelt meg, viszont a szektortárs Egis 0,88 százalékkal gyengült, így 17 485 forintba került.
A forint számára viszonylagos nyugalomban telt el a nap: reggel még kicsit aggódott a piac a német alkotmánybíróság döntése miatt, azonban a befektetők megnyugodtak azok után, hogy a testület jóváhagyta az ESM ratifikálását. A nap végén 283,15-nél állt az euró/forint árfolyam, ami 0,34 százalékkal volt magasabb a keddinél. A dollárral szemben 219,66-ig kapaszkodott a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 234,31 forintba került.
A vezető nemzetközi részvénypiacokon délutánra romlott el a hangulat, nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE index már 0,4 százalékos mínuszban volt, míg a frankfurti DAX 0,38 százalékkal tegnapi értéke felett állt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,42 százalékos lecsorgást mutatott a nap második felében. A Wall Streeten oldalazással indult a nap, egyelőre nincs egyértelmű irány. Pár óra alatt a Dow 0,28 százalékot emelkedett, míg a S&P 0,26 százalékkal kapaszkodott tegnapi értéke fölé.
mfor.hu