A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe alig változott, a BUX 10,13 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 30 133,01 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette, oldalazás jellemezte a BÉT-et. Az OTP gyengülését a Mol erősödése ellensúlyozta, a másik két vezető részvény árfolyama pedig csak kis mértékben változott, így a BUX stagnált.
Ez beleillett a nyugat-európai tendenciába, a német DAX index is csak 0,3 százalékkal emelkedett. A BÉT zárásáig az amerikai piacon sem volt nagy mozgás, 0,3-0,5 százalékkal emelkedtek a főbb amerikai indexek - tette hozzá.
A Mol 220 forinttal, 1,21 százalékkal, 18 430 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,75 százalékkal, 7990 forintra csökkent, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal, 479 forintra esett, forgalma 516,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,08 százalékkal, 6025 forintra nőtt, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.
A forint erősödött kedden, este 9 órakor egy euróért így újra kevesebbet kellett adni 310 egységnél, igaz nem sokkal, hiszen a kurzus 309,9-en állt. A dollár 289, a svájci frank 288,6 forint volt.
Az elmúlt napok jelentős hozamemelkedése korrigált kedden a forintos kötvények másodpiacán, a 10 éves papírok referenciahozama 3,47, az 5 éveseké 2,22 százalék lett.
MTI /mfor.hu